Fogorvosi szemle, 1993 (86. évfolyam, 1-11. szám)
1993-03-01 / 3. szám
fogászati implantológia területén nagy jelentőségű volt az 1988-ban Bethesdában (USA) tartott konferencia. Talán az itt kialakított konszenzus európai változatának tekinthető a frankfurti konferencia. A könyv olvasói hozzájuthatnak a konferencia egyszerű, világos összefoglaló álláspontjához, amely nagy segítséget jelenthet az implantológiával foglalkozóknak. A könyv ábrái, képei túlnyomórészt fekete-fehérek, érezhető rajtuk, hogy előadásokhoz készültek. A tartalmi értéket ez azonban egyáltalán nem befolyásolja. Összességében a könyvet azoknak a kollégáknak ajánlanám, akik a német nyelvtudás mellett a fogászati implantológia alapvető ismereteit is elsajátították. A könyv nem praktikus, gyakorlati útmutatást ad, nem elsősorban módszereket ismertet, hanem segít eligazodni a fogászati implantológia ma még vitás szakmai kérdéseiben. Dr. Divinyi Tamás Wahl, G.: Implantateinheilung im Kieferbereich und Möglichkeiten szintigraphischer Kontrollen. Habilitationsschrift der Zahn-, Mund- und Kieferheilkunde; 115 oldal, 104 ábra, 17 táblázat; Quintessenz, Berlin, 1989. A monográfia bevezető része pontos irodalmi hivatkozásokkal összefoglalja az implantáció történetét, az alkalmazott implantátumok fajtáit. Ismerteti az implantátumok körüli csontgyógyulás szövettanát és a csontszcintigráfiát. Ez az összefoglalás kiválóan tájékoztat a lényeges kutatási eredményekről. A fogászati röntgenfelvétel csak a jelentős mértékű csontfelszívódást mutatja, azt is csak egy irányból, és a kis változások követésére nem megfelelő. A disszertáció azt vizsgálja, hogy alkalmas-e a csontszcintigráfia a fogászati implantátumok gyógyulásának követésére. Az emberi csont növekedéséhez a kutyáé hasonlít a legjobban, ezért a szerző kutyán dolgozott ki megfelelő modellt IMZ titánplazma-bevonatú titánimplantátummal. A csontszcintigráfiát Tc99m MDP (metilén-difoszfonát) iv. adása után gamma-kamerával végezték, és számítógéppel értékelték ki. Ezután az implantátumokat a környező csonttal együtt eltávolították, és szövettani vizsgálatot végeztek. Az implantátum területén észlelt aktivitást az ép ellenoldal azonos területének aktivitásával hasonlították össze. Méréseik szerint az implantátum behelyezése után fokozódik a csontanyagcsere. Ezután folyamatosan csökken, és 12 hét múlva kb. az ellenoldalival azonos. Ezek a mérések arra utalnak, hogy a reaktív csontátépülést követően nyugalmi fázisba kerül a csont. A műtét után 12 héttel az implantátumra ráhelyezték a felépítményt (koronát). Erre a fiziológiai terhelésre, a várakozásnak megfelelően, az állatok egy része aktivitásfokozódással reagált, melynek mértéke és időbeli lefolyása az egyes állatokban különböző volt. A posztoperatív 20. héten a csont adaptálódott, már nem volt fokozott az aktivitás. Észleltek egy másik reakciótípust is: a korona felhelyezése után az aktivitás tovább csökkent, és csak 2-4 hét múlva emelkedett, az aktivitásfokozódás még 20 hét múlva sem fejeződött be. A fenti állatkísérletből az következik, hogy az implantátum körül a csont a műtét után 3-4 hónappal gyógyult. Ekkor már megterhelhető az implantátum a protetikai felépítménynyel. Ha az átépülési időszakban terheljük a csontot, az csontleépülést eredményezhet. Ezért titánimplantátumokon kockázatos az azonnali felépítmény alkalmazása, még provizórikus formában is. Néhány beteg állcsontjáról is készítettek szcintigramot 6-30 hónappal különböző típusú implantátum behelyezése után. Úgy vélik, hogy a csontszcintigráfia hasznos lehet azokban az esetekben, amikor a betegnek panasza van, a klinikai és röntgenvizsgálat negatív, de aktivitásfokozódás utalhat gyulladásra vagy degeneratív folyamatra. Dr. Martonjfy Katalin 96
