Fogorvosi szemle, 1993 (86. évfolyam, 1-11. szám)

1993-01-01 / 1. szám

tűk. Nyolc-nyolc demineralizált fogmintát tettünk ezután az egyes hígított fogkrémminták­ba. Kontrollként hatóanyag nélküli fogkrémgél hasonló módon hígított elegyébe tett nyolc fogminta szolgált. A kísérleti időket úgy állítottuk be, hogy egy átlagos fogmosást két percnek feltételeztünk. Egy napot ily módon négy perc, egy hónapot két óra, egy évet 24 óra stb. reprezentált. A fogak 60 órát voltak szobahőmérsékleten a fogkrémszuszpenziókban, ami értelmezésünk szerint két és fél éves hatásnak felelne meg. A zománc savrezisztenciájának meghatározásához Hotz és mtsai [7j által kidolgozott biopsziás eljárásnak módosított változatát használtuk [18]. A fogminták felszínén öntapadó műanyag lapocskákkal kb. 7 mm2 területet izoláltunk. A felületről 4 pl. 0,5 N-os perklórsavval zománcmintát oldottunk ki. Ebből módosított Fischke —Subbarow-módszerrel [6] határoztuk meg a foszfortartalmakat. Eredmények és megbeszélés A hígított tesztfogkrém-szuszpenziók hatását a fognak savval szembeni rezisztenciájára a II. táblázat mutatja. A kontrolifogak felszínéről vett biopsziás minták foszfortartalma 5,68+ 1,06 mg/1, ehhez képest a ritkaföldfémeket tartalmazó fogkrémekkel kezelt fogak savoldékonysága minden csoportban alacsonyabbnak bizo­nyult, ami jó egyezést mutat az előző remineralizációs kísérletek eredmé­nyeivel. Ebből a kísérleti modellből származó savoldékonyság-csökkenés azonban egyik csoportban sem volt szignifikáns a kontrolihoz képest. A két szélső érték: minimális foszforkioldódás-csökkenés a cériumos csoportban 5,56 + 0,56 mg/1, illetve maximális eltérés a szamáriumcsoportban 4,55+ 1,28 mg/1. I1. táblázat A z egyes zománcbiopsziás minták foszfortartalma és pH értéke Fogkrémminta Fogminták száma (db) Foszfortart. (mg/1) pH 1. cérium 8 5,56 + 0,56 5,1 2. neodímiüm 8 4,69 + 0,73 5,1 3. szamárium 6 4,55+1,28 5,1 4. itterbium 6 4,72 + 0,90 5,1 5. kontroll 8 5,68+ 1,06 5,2 A szuszpenziók pH-ja a kísérlet időtartama alatt állandó értéket muta­tott: kísérleti csoportok pH 5,1, kontroll pH 5,2 (II. táblázat). A pH stabilitása és a fogkrémek összetételének ismeretében feltételezhe­tő, hogy a kísérlet ideje alatt a ritkaföldfémionok mindvégig megmaradtak ionos formában. Mind a ritkaföldfémeknek cariesprophylacticumként való alkalmazási lehetőségeivel foglalkozó csekély számú irodalom, mind az eddig ebben a témában elvégzett kísérleteink [8, 2, 1] eredményei azt mutatják, hogy lehetőség van a ritkaföldfémek ásványi apatitokban tapasztalt pozitív kris­

Next

/
Oldalképek
Tartalom