Fogorvosi szemle, 1989 (82. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Fogorvosi Szemle 82. 27—29. 1989. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogpótlástani Klinika (igazgató: Dr. Fábián Tibor egyetemi tanár), Budapest Az egybeöntött rögzített fogpótlások ellenőrzésének lehetősége a gyakorlatban DR. SOMOGYI ENDRE és DR. GERLE JANOS A rögzített fogpótlások készítésének elméletével és gyakorlatával számos kézikönyv, tankönyv és szinte áttekinthetetlen mennyiségű közlemény foglalkozik. Az irodalomban azonban nem találunk olyan, a gyakorló fogorvos számára jól használható módszert, amely az egybeöntött technológiával készült fix pótlások preparált csonkhoz, gingivaszélhez, ill. a nyálkahártya csontalapzathoz való viszonyának ellenőrzésével foglalkozott volna. E problémakör aktualitását és jelentőségét abban látjuk, hogy hazánkban az egybeöntött technológiával készült rögzített fogpótlások az utóbbi évtizedben terjedtek el. Ezt azonban — különböző okok miatt — nem követte a vállas preparáció elterjedése. A fogorvosok továbbra is megmaradtak a húzott horgonykoronák készítésénél alkalmazott tangenciális, szubgingivális preparációnál. Ebben az esetben a koronaszél végződését a fogorvos a laboratórium számára rézgyűrűs lenyomattal tehetné egyértelművé [3]. E lenyomatvételi módszert azonban a sokkal egyszerűbben alkalmazható, kevésbé munkaigényes szilikongumi lenyomatvételi eljárások szinte teljesen kiszorították a mindennapi gyakorlatból. A koronaszél végződése tehát nem egyértelműen meghatározott, ennek következményeként a technikusok a mintát korrigálják (gravírozzák), amelyből adódó hibalehetőségek közismertek [4]. További hibalehetőségek adódnak a két technológia — húzott, forrasztott és egybeöntött — közötti különbségekből is. Az egybeöntött technológiával a hidat ún. szekciós mintára készítik. A szekcionálás következtében a mintán az interdentális papilla megsérül, esetleg teljesen tönkremegy. E technológiával készült rögzített pótlás készítésekor továbbá kimarad egy jelentős munkafázis, a horgonyok próbája. Forrasztott hidaknál lehetőségünk van arra, hogy a próbakoronák (sapkák) széli záródását, az interdentális papillához viszonyított helyzetét a szájban egyenként ellenőrizzük. A horgonyokkal vett szituációs lenyomatban további lehetőség van ellenőrizni, hogy biztosított-e az interdentális papilla helye. Ellenőrizni tudjuk a koronák hosszát is (milyen mértékben érnek az ínyszél alá). A szituációs lenyomat kiöntése alapján kapott mintán az interdentális papilla mintája is ép marad [1]. A fogorvosnak az egybeöntött technológiával készített fix pótlásoknál a híd-, illetve a sínváz próbája az egyetlen ellenőrzési lehetősége a pótlás készrevitele előtt. Szájba helyezéskor tükörrel és szondával megvizsgálhatja a horgonyok széli záródását, az okkluziót, és hogy elegendő hely áll-e rendelkezésre a leplezés számára. A feltűnő hibákat (ill. azt, hogy a pótlás egyáltalán a helyére megy-e) az előbbi eszközökkel ellenőrizheti, azonban egyéb információhoz nem jut. Nem tudja biztosan eldönteni, hogy miért nem megy a helyére a rögzített pótlás, melyik pillér, melyik felszíne akadályozza helyre jutását. Ha a horgonyok ínyszél alá érnek és az okkluzió is megfelelő, nem tudja ellenőrizni a horgonyoknak a csonkhoz és a marginális gingivához való viszonyát, legfeljebb azt látja, hogy valahol elfehéredik az íny a jól látható vesztibuláris, vagy orális oldalon. Érkezett: 1988. május 10. Elfogadva: 1988. szeptember 20. 27
