Fogorvosi szemle, 1989 (82. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Anyag és módszer Az egybeöntött horgonyok preparált csonkhoz való vertikális és horizontális illeszkedésének, valamint a hídtest—nyálkahártya—csontalapzat viszonyának ellenőrzésére és az esetleges hibák láthatóvá tételére általunk Silodentes-módszernek nevezett eljárást dolgoztunk ki. Az eljárás lényege, hogy a nem látható illeszkedések a Silodent segítségével láthatóvá válnak. (Természetesen e módszer más szilikongumi lenyomatanyaggal is végezhető.) E módszerrel ellenőrizhető: 1. A horgony és csonk viszonya, érintkezése; 2. A koronaszél viszonya a gingiva marginálishoz és az interdentális papillához; 3. A hídtest és a nyálkahártya-csontalapzat viszonya; 4. A kontaktpontok érintkezése. A módszer természetesen nemcsak egybeöntött, hanem egyéb rögzített pótlások ellenőrzésére is alkalmas. Gyakorlati alkalmazása a következő: a vázpróba alkalmával a horgonyokba Silodentet teszünk és a pótlást szájba helyezzük. Ilyenkor a következőket észlelhetjük: 1. A horgonyban a Silodent egyenetlenül helyezkedik el; ahol szorosan érintkezett a csonkok felszínével, ott a fémet látjuk, vagy a vékony Silodent-rétegen áttűnik a fém, míg más felszíneken a Silodent vastag rétegben helyezkedik el. Ha a Silodentet a horgonyból kivéve az okkluzális felszínét ollóval átvágjuk, az okkluzális felszínen mutatkozó vastag réteg jelzi, hogy a pótlásnak feljebb, ill. lejjebb kellene kerülnie. A túl szoros illesztés miatt a pótlás nem tudott a helyére jutni. 2. A horgonyban lévő Silodent pontosan lemintázza a csonkot, a kiáramló fölösleg pedig a gingiva marginálist és a papillát is, amelynek széléhez való viszonya ilyenkor jól látható. Ilyen módon tudomást szerezhetünk arról, hogy a koronaszél milyen mélyen helyezkedik el a gingivaszél alatt, nem bő. vagy szűk-e a korona a preparálás alsó határánál, nem csípi-e be a gingiva marginálist, ill. nem nyomja-e el a papillát. 3. Az előbbieknél ritkábban fordul elő, de nem elhanyagolható az az eset, ha a híd azért nem kerül pontosan a helyére, mert a hídtest hamarabb ütközik, „felfekszik” a nyálkahártya-csontalapzaton. Ha ide Silodentet teszünk és a rögzített pótlást a helyére próbáljuk juttatni, eltávolítás után megfigyelhetjük azokat a területeket, ahol túl szoros az érintkezés. 4. A kontaktpontok vizsgálatakor hasonlóképpen járunk el, de értelemszerűen a Silodentet a pótlás approximális érintkező felszínére helyezzük. Megbeszélés Az egybeöntött fogművek hátránya, hogy egy nagyon fontos ellenőrzésre — a hagyományos értelemben vett horgonypróbára — nincs lehetőségünk [1]. Ez a hátrány nemcsak szakmailag jelentkezik, hanem gazdasági szempontból is. Tudniillik a fogtechnikustól és a fogorvostól egyaránt nagyobb szakértelmet, munkaráfordítást igénylő, értékesebb fogpótlásról van szó, melynek következtében anyagilag sem elhanyagolható, hogy a pótlás ebben a fázisban javítható-e, vagy újra kell készíteni. Az ismertetett módszer felhasználhatóságát a következőkben foglaljuk össze: 1. A vázpróba, ill. hídpróba során tükörrel és szondával ellenőrzött, jónak tűnő pótlás esetleges rejtett hibái e módszerrel felfedhetők. 2. Az ellenőrzés során megtalálhatjuk azokat a felhelyezést akadályozó hibákat, melyeket kiküszöbölhetünk, és a pótlás szájba helyezhetővé válik. 3. E módszer segítségével eldönthetjük, hogy a pótlás nem korrigálható, nem helyezhető szájba. 4. Az eljárást továbbá alkalmasnak tartjuk a részleges fémlemezek, természetes fogakkal, ill. fix pótlásokkal érintkező felszíneinek ellenőrzésére is. 28
