Fogorvosi szemle, 1987 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
Fogorvosi Szemle 80. 377—379. 1987. Hozzászólás Dr. Vass E. Zsuzsanna és Dr. Harsányi László: „Fiatal férfiak fogazatának változása 10 év alatt,, e. közleményéhez A Fogorvosi Szemle 80, 173, 1987. számában megjelent közleményhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni. Szerzők az irodalmi áttekintésben arról írnak, hogy „az utolsó ötven év szakirodaimának a fiatal férfiakra vonatkozó adatait tanulmányozták”. Később a Megbeszélés és következtetések között idéznek is 4 magyar szerzőt, akiknek közleményei azonban az utóbbi 10 évben jelentek meg. Először az elmúlt 50 év magyar irodalmához kívánok egy kis segítséget nyújtani. Az 1965- ig elvégzett magyar kárieszepidemiológiai vizsgálatok teljes áttekintése megtalálható a The Epidemiolgy of Dental Caries in Hungary c. monográfiában [6]. Ebből a gyűjteményből csupán egy közleményt kívánok kiemelni, azért mert ennek a cikknek az adatai féltehetó'en azonos életkorú fiatal felnőttekre vonatkoznak, vagyis újoncokra. A cikk magyar nyelven is megjelent [7]. Ennek a dolgozatnak szerzői szerint 1954-ben a 20 évesek DMF indexe 6,96, a 21 éveseké 6,17, míg a 22 éveseké 7,19. Sajnos ezeket az adatokat nem lehet összehasonlítani Vass és Harsányi adataival, mert az utóbbi szerzők a vizsgáltak életkorát nem adták meg. Életkor megadása nélkül sem a kárieszfrekvencia, sem a kárieszintenzitás nem mond semmit, erre egyébként monográfiám módszertani részében részletesen rámutattam. Ezt a hibát még ki lehet kü7 szöbölni, ha a válaszban a szerzők a vizsgáltak életkorát megadják, akadálya ennek csak altkor lehetne, ha a szerzők nem jegyezték volna fel a vizsgáltak pontos születésnapját (év, hónap és nap), valamint a vizsgálat napját (szintén év, hónap és nap); a két adat nélkül ugyanis a vizsgáltak életkora nem állapítható meg. Természetesen annak érdekeben, hogy közleményüket a szakirodalom használhassa a DMF indexet és ennek összetevőit is az életkor szerint kell megadni. A már említett közleményeken kívül is tudok több olyan cikkről, amelyek a Fogorvosi Szemlében jelentek meg, és amelyeknek a szerzők a továbbiakban hasznát vehetik [1, 3, 4, 8 Stb.]. Szerzők nem indokolták meg, hogy miért bontották a vizsgáltakat két főcsoportra: 1. iskolafogászatra járt, és' 2. iskolafogászatra nem járt csoportra. A Megállapítások fejezet második bekezdésében azt írják: „Az ép fogúak aránya sajnos azonban nem mutatott emelkedést”. Nem érthető pontosan, hogy ez a megállapítás mire vonatkozik. Az előző fejezetben arról írnak, hogy ,,1985-ben. . . háromszor annyian voltak, akik iskolafogászatra jártak”. Ebből a mondatból feltételezhető, hogy aZ épfogúakra vonatkozó megállapításuk az iskolafogászatot igénybevevőkkel hozható összefüggésbe. Vagyis feltételezik, hogy az iskolafogászat ténykedése csökkenti a szuvasodási hajlamot. Ha feltételezésem helyes, akkor azt kell mondanom, hogy ez tévedés. De ebbe a tévedésbe mások is beleesnek. A félreértés abból adódik, hogy a fiatalság fogaival foglalkozók nagy súlyt helyeznek az iskolafogászatok rendszeres ténykedésére, de nem azért, mintha ezzel a ténykedéssel — jelenlegi körülményeink között — a fogszuvasodási hajlamot csökkenteni lehetne. Az iskolafogászatokon ma még a gyógyító, és nem a megelőző munkára fektetik a súlyt, kétségtelen, hogy ebben a ténykedésben teljes szemléletváltozásra van szükség, és ha majd arra idő lesz, akkor az iskolafogászatokon a megelőzés kerül az első helyre. De mi a helyzet ma? Erre vonatkozóan idézem a Szegedi Orvos377
