Fogorvosi szemle, 1987 (80. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-01 / 4. szám

Fogorvosi Szemle 80. 123—125. 1987.

Semmelweis Orvostudományi Egyetem Szájsebészeti és Fogászati Klinika (igazgató: Dr. Szabó György egyetemi tanár), Budapest

Állkapocstörések kezelése az okkluziós viszonyok szempontjából

DR. öYESES VILMOS

Az állkapocstörések kezelésének célkitűzése a csont folytonosságának helyreállítása a normokkluzió egyidejű megőrzésével vagy helyreállításával. Egyes arckoponyasérülések kapcsán észlelt akut fogsorzáródási zavar korrekciója a maxillofaciális traumatológiai ellátás egyik legfontosabb feladata. A téma jelentősége napjainkban fokozódik, melynek két oka van. Egyrészt szaporodnak a brutális cselekmények, tömegkatasztrófák okozta nagy diszlokációval járó, darabos roncsolt sérülések. Másrészt az utóbbi évtized során alapvető elvi változások történtek az állkapocstöröttek ellátása területén is, melyek módosítják a normokkluzió biztosításának módszerét is.

Beteganyag, módszer, eredmények

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján 1981-ig az állkapocstöröttek elltásának alapelve a következő volt: fogazati szanáció, törésvonalból fog eltávolítása, mandibulomaxillaris rögzítés (lehetőleg dentalis sínekkel), szükség szerint műtéti drótvarrat (extraoralis feltárásból), hat hetes fixáció után síneltávolítás. Válogatott esetekben végeztünk funkcióstabil osteosynthesist is: АО lemezzel, extraoralis feltárásból. Ilyenkor a műtét után a mandibulomaxillaris rögzítés szükségtelen [3, 4].

Fenti módszerek két fő hátrányát, a hosszú immobilizációt és az extraoralis behatolást szükséges rossznak fogadtuk el. 1981-től kezdve azonban irodalmi adatok alapján egy olyan ríj műtéti eljárást kezdtünk alkalmazni, mely ezeket

1. ábra. Jobb oldali nagy diszlokációval járó corpus mandibulae törés, traumás málokklúzióval

Érkezett: 1986. június 4.

Elfogadva: 1986. november 12.

123