Fogorvosi szemle, 1984 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
tokát, amelyek a helyi fluoridhatást erősítve gyors remineralizációt hoznak létre. Featherstone és mtsai (1983) kimutatták, hogy ásványi anyagok hozzátétele ezekhez az oldatokhoz erősíti a remineralizáló hatást. A remineralizációval kapcsolatos munkák legnagyobb része Silverstone (1983) nevéhez fűződik, aki a 70-es évek elején kidolgozta experimentális cariesmodelljét. In vitro kísérletekben (savanyított gélek alkalmazásával), sikerült az emberi zománccarieshez teljesen hasonló elvátozásokat létrehozni, amelyek szövettanilag megfeleltek a természetes cariesnek. Az experimentálisán létrehozott cariesben négy zónát különböztetett meg, és kimutatta, hogy a felszíni zóna és az úgynevezett sötét zóna remineralizációs hatások következtében képződött. Ez az experimentális in vitro cariesmodell alkalmas a remineralizációs folyamatok tanulmányozására. Silverstone szerint (1983) a fluoridok cariespreventív hatása elsősorban abból áll, hogy a remineralizációt elősegíti. A remineralizáció emberben az előzetesen demineralizált approximális felszíneken jön létre. A remineralizácó lehetőségének és folyamatának ismerete szükségtelenné teszi a kezdeti zománccariesek feltárását és töméssel való ellátását, mivel fluoridok esetén és megfelelő kontroll mellett azok reminerelizációja egy idő után várható. A fluoridhatás fiziko-kémiai oldalát tanulmányozva Arends és mtsai. (1983) megállapították, hogy a fluoridok zománccal való reakciójának két alaptípusa van: adszorpciós folyamatok, amikor a fluoridkoncentráció elég alacsony, és disszoluciós-reprecipitációs folyamatok, ha a fluoridkoncentráció magasabb. Ä szerkezetileg kötött fluorid a zománekristályokban fluor rezervoárként hat, amely alkalmanként fluoridokat bocsájthat a vizes környezetbe cariogen attak esetén. Ebben a folyamatban is az adszorpció a legjelentősebb. A fluoridnak jelen kell lennie a száj környezetében, hogy állandóan rendelkezésre álljon, függetlenül attól, hogy ez helyi alkalmazás formájában (CaF. képződés), vagy víz formájában (csak fluorid adszorpció), vagy hosszan tartó, szerkezetileg inkoi porálható fluoridadás formájában történik, amely fluorrezervoárként hat. Fentherstone (1983) vizsgálatai szerint a diffúziós folyamatok jelentős szerepet játszanak a zománc de- és remineralizációjában. A savak diffundálása a zománcba és az ásványi anyagok diffundálása a zománcból kifelé az interprizmatikus állomány és a kristályok közötti fázisban igen fontos. A zománc lipid komponense jelentős szerepet játszhat a demineralizáció meggátlásában. Ha a savi attak idején fluorid van jelen, az a savval együtt diffundál, és jelentősen gátolja az oldódást a kristályok felszínén. Remineralizációs fázisban a fluorid elősegíti a kristályok növekedését, és ily módon az egész remineralizációs folyamatot gyorsítja, hatásosabbá teszi. A fluoridok toxikológiai szerepével kapcsolatban közismert, hogy a szervezetben a magas fluorszintnek a dentális fluorózis az első jele. Ékstrand és Whitford (1983) vizsgálták a fluoridok jelenlétét a testnedvekben, azok cariosztatikus és toxikológiai jelentőségét. A zománcfluorózissal kapcsolatosan megállapították, hogy azt egyszeri magas fluor adagok, többszöri, de alacsonyabb adagok és alacsony szintű, de folyamatos expozíció okozhatja. Intermittáló, magas plazmafluorid-csúcsok is okozhatnak zománcfluorózist. A plazma, a vizelet,a nyál fluoridtartal mának vizsgálatával értékes adatokat lehet nyerni a cariespreventív célból alkalmazott fluoridok anyagcseréjéhez, illetve adagolási módjának megáilapításához. Fluorotikus zománc képződése mindenképp magasabb fluoridkoncentrációra utal, és ezt a magasabb koncentrációt különböző adagolási módokkal lehet elérni. A cariesprevenció és terápia perspektívái A fogászati szempontból fejlett nyugati országokban a cariesviszonyokban bekövetkezett kedvező változások annyit jelentenek, hogy a jövőben az ellátandó fogak, illetve cariesek száma jelentősen csökkenni fog, és így az egyes 7
