Fogorvosi szemle, 1984 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
zománcoldódást nem csak a pH, hanem a jelenlvő anionok típusa is befolyásolja (Gray 1966). Eeetsav és tejsav egyidejű jelenléte esetén a különböző anionok jelentősen hozzájárulnak a lézió kialakulásához, és additív demineralizáló hatással rendelkeznek (Geddes 1983). Érdekes vizsgálatokat végzett Carlsson (1973) a cukoranyagcsere regulációjáról a dentális plakkban. Megállapította, hogy ha a dentális plak kot magas eukorkoncentrációnak tesszük ki, akkor hirtelen pH esés következik be, és a laktátkoncentráció megemelkedik. A magas koncentrációjú savak a fogzománcot oldhatják. A baktériumok viszont, így a Streptococcus mutans is, alacsony koncentrációban jelenlevő szénhidrátot: szacharózt, illetve glukózt fel tudnak használni saját céljaikra, illetve extra vagy intracelluláris poliszcharid szintézisre. Amennyiben a szénhidrát túlságosan nagy mennyiségben van jelen, a bakteriális sejt védekezésképpen laktátot képez, azt a sejtből kijuttatja, és ily módon létrejön a fogzománc demineralizációja. Újabb kutatások a dentális plakkban folyó nitrogén-anyagcserére irányultak (Curtis és Kerrip 1983). A dentális plakk képes arra, hogy ammóniát képezzen, a szekretált nyálban magas koncentrációjú prolin található. A plakkban levő aminosavakat az anaerob mikroorganizmusok redukálják, így a prolin redukcióját glukóz és tejsav inkubált plakkban egyaránt stimulálta. A szájüreg baktériumainak nitrogén-anyagcseréje nagy szerepet játszhat a nyugvó plakk pH-homeosztázisának a biztosításában, és abban, hogy a plakk pH szénhidrátfogyasztás után ismét neutrálisra térjen vissza. Ez a terület még igen sok kutatást igényel. A zománc rezisztenciája Régóta ismeretes, hogy a zománc ellenálló képessége, savoldékonysága és egyéb tulajdonságai jelentős szerepet játszanak a szervezetben a caries kialakulásában. illetve annak meggátlásábaii. Az utóbbi évek kutatásának eredményei szerint a caries nem sztatikus folyamat, a váltakozó demineralizációs és remineralizációs attakok során kedvező körülmények között a remineralizáció túlsúlyra juthat, és így a kezdeti stádiumban levő, incipiens caries gyógyulhat. Weatherell és mtsai. (1983) a zománcrezisztenciát vizsgálva megállapították, hogy abszolút ellenállás a cariessel szemben nem létezik. A zománc kalciumfoszfátból áll, és amennyiben megfelelő erősségű savi hatás éri, feltehetőleg kialakul a caries. A zománc cariessel szembeni ellenálló-képességét számos tényező befolyásolja, ezek egy része a zománcban, más része a környezetben rejlik. A zománc szervetlen elemekben való gazdagsága, a kristályok nagysága, a kristálystruktúra, a kristályok elrendeződése, a zománcban levő diffúziós utak nagysága, amely függ a fehérje és más szerves mátrixtól is, mind különböző irányban befolyásolják a zománc ellenálló-képességét. A mác iк fontos tényező a fog környezete, amely többé vagy kevésbé lehet cariogen. A fog nagysága és formája, felszínének szerkezete, nemkülönben a száj anatómiája erősen determinálja a környezetből odakerülő folyadékok stagnálását. Bizonyos ionok, fluoridok, de más nyomelemek is meggátolhatják, csökkenthetik a carieses attakot, oly módon, hogy túltelítődést hoznak létre a zománcfelszín környezetében. A savi attakokat követő demineralizáció kedvező befolyásolása ma már a kísérleti stádiumon túljutó kutatási probléma. A mesterséges körülmények között tartott fogon létrehozott kezdeti cariesek: fehér foltok remineralizációjával számos közlemény foglalkozott az elmúlt időben (Ten Cate, 1983). A remineralizáció lehetőségét elsősorban a fluoridokkal kapcsolatban tanulmányozták, melyek gyorsítják az apatitképződést a porózus zománc felszínén. Törekedtek arra is. hogy kifejlesszenek olyan olda-6
