Fogorvosi szemle, 1979 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
02 KÖNYVISMERTETÉS a fentiekhez hasonló arányok mutatkoznak a többi európai országban is. A fogorvos — aki hosszantartó és költséges kiképzést kap — szakmai munkájának jelentős részét alacsonyan kvalifikált tevékenységgel kénytelen tölteni —, hamarosan rájön arra, hogy egyre kevesebb ideje marad a tényleges gyógyító munkára, a páciensekkel való személyes foglalkozásra. Az ellátás hatékonyságát tovább rontja az elhamarkodott és túlzott specializálódás is. A fogorvosok túlterhelésére utal az is, hogy várható átlagos életkoruk alacsonyabb mint más egyetemet, főiskolát végzett szakembereké. A fogászati ellátás kapacitását rövid időn belül jelentősen bővíteni kell az egyre növekvő feladatok elvégzésére. Ezt egyedül a fogorvosok számának növelésével nem érhetjük el. Mielőbb fel kell tehát ismerni azt a tényt, hogy a fogászati gyógyító-megelőző munkának vannak olyan területei, amelyek nem kívánják meg a fogorvos folyamatos, személyes részvételét. A fogászati segédszemélyzet számát jelentősen növelni kell, részvételét az ellátó hálózatban pedig mind a megelőzés, mind a gyógyító munka területén bővíteni, minőségileg magasabb színvonalra emelni elengedhetetlenül szükséges a kapacitás bővítése érdekében. Fenti gondolatok után szerző ismerteti a WHO egységes terminológiai rendszerét a fogászati segédszemélyzetre vonatkozólag. Az első csoportban (nonoperating auxiliaries) három kategóriát említ: 1. Dental technician (fogtechnikus). 2. Chairside assistant (fogászati asszisztens — közvetlen segíti a fogorvos munkáját). 3. Dental preventive worker (a fogászati egészségnevelést végző szakemberek, akik egyben aktív résztvevői a kollektív profilaxisnak is). E csoport szakemberei szájban nem dolgozhatnak. A második csoport kategóriái: 1. Dental hygienist (elvégezheti mindazokat a szájüregi beavatkozásokat, melyek a szájhigiénével és a fogszuvasodás megelőzésével kapcsolatosak, pl.: depurálás, lokális fluorapplicatio stb.). 2. Dental therapist (egyszerűbb töméseket készíthet és extrakciókat — elsősorban iskolafogászati vonalon — is végezhet). 3. Az egyéb kategóriában Allred elsősorban a fogászati rtg-asszisztenseket említi. Számunkra három kategória (d. preventive worker, d. hygienist, d. therapist) tanulmányozása fontos, hiszen ezek hazánkban jelenleg nem léteznek. Hollandia; Svájc, Svédország, Csehszlovákia, Norvégia, Dánia fogászatát már az első kettő jelentősen segíti. A harmadik (d. therapist) kategória kialakítására az Egyesült Királyságban már a hatvanas évek elején megtették az első lépéseket. A képzést a nagy hagyományokkal rendelkező új-zélandi módszer alapján dolgozták ki. A képzési idő 2 év. A d. therapist legfontosabb tevékenységei: szűrővizsgálat, egyszerűbb tömések és húzások (elsősorban tejfog-extrakciók), különböző profilaktikus jellegű kezelések. Munkájukra elsősorban a gyermek- és iskolafogászat tart igényt. Elgondolkoztatok a fogászati segédmunkaerő képzésére vonatkozó adatok: 30 d. preventive worker vagy 6 d. therapist kiképzésének költsége egyetlen fogorvos munkába állításának költségével egyenlő! Nem hízelgő ránk nézve az a táblázat, mely 20 európai országban mutatja a fogorvosok és a lakosság arányát. Az egy fogorvosra jutó lakosok számát tekintve a 18. helyen állunk. A többi európai szocialista ország — Jugoszláviát kivéve — kedvezőbb adatokkal dicsekedhet, mint Magyarország. A jól szerkesztett, mértéktartóan elemző tanulmány mindazok számára hasznos olvasmány, akik közvetlenül vagy közvetve felelősek a fogászati ellátás fejlesztési programjának kidolgozásában. Czukor József dr. Wolf, J.: Dental and periodontal conditions in diabetes mellitus. A clinical and radiographic study. Academic Dissertation. Forssan Kirjapaino Oy, Forssa, 1977; Helsinki. 56 old., 32 táblázat, 14 ábra. 207 nagyobb hányadában insulin-dependens cukorbeteg és 174 egészséges kortárs vizsgálatának eredményeit ismerteti az Ódont. Dr. fokozat elnyerésére készült disszertáció. Ezeket gondosan veti egybe eddigi ismereteink sorával. Lényeges megállapítása, hogy a diabetes — még akkor is, ha a beteg szakszerű kezelésben részesül, s anyagcsere-egyensúlyban van — rontja a fogrögzítő struktúrák klinikailag és radiologiailag egyaránt értékelhető állapotát; elsősorban is akkor, ha hosszabb ideje áll fenn az anyagcsere-betegség. Ebből folyik, hogy a 16 — 30 és 31 — 45 éves korcsoportokban nem bizonyult rossznak a parodontium állapota a betegeken mint az egészségeseken, a 46 — 60 évesben azonban igen. E korcsoportban jól értékelhető különbséget talált a cukorbetegek és egészségesek megmaradt fogainak átlagos számában is. A fogszút illetően a diabetes egyértelmű hatását nem lehetett látni. Wolf munkáját és eredményeit mindenkinek figyelembe kell venni, aki a cukorbetegségnek a fogazatra kifejtett hatásával akár gyakorlati, akár tudományos szinten foglalkozik. A munkának külön értéke a kitűnően összeállított irodalmi kimutatás, amely ország- és nyelvhatárokat nem ismer. Adler Péter
