Fogorvosi szemle, 1979 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
46 SZÁJFENÉKPLASZTIKA Fogorvosi Szemle 72. 46—48. 1379. Debreceni Orvostudományi Egyetem, Stomatologiai Klinika (igazgató : Adler Péter dr. egyetemi tanár) A Trauner-szájfenékplasztika funkciós értékelése HAEMATI SÁNDOE DE. és BOT GYÖKGYI DE. Érkezett : 1978. jún. 16. Elfogadva : 1978. jún. 30. A teljes alsó fogpótlás funkcióképességét a fogatlan állkapocs számos klinikaianatómiai adottsága határozza meg. A protézist rögzítő szívóhatásra, ill. adhézióra az állkapcson kevés a lehetőség. A retenció is kis szerepet játszik a rögzítésben; erre alkalmas felületet ui. jórészt csak a szájfenék izomzata alatt találunk [4]. így fokozott a protézist elmozdító erők jelentősége: a szájfenék, a nyelv, az ajak és a pofa mozgásáé. A protézist stabilizáló és elmozdító erők egyensúlya az utóbbiak irányába tolódik el, ha a gerinc sorvadt. Kedvezőbb protetikai helyzet kialakítására az idők folyamán számos „praeprothetikai műtétet” dolgoztak ki. Ezek közül leginkább a Trauner-féle szájfenékplasztika [8, 9], ill. ennek Ohwegeser [5, 6] és Caldwell [2] szerinti módosítása vált be. Trauner szerint [8, 9, 10] e műtéttel a mandibula belső oldalán retencióra alkalmas felület nyerhető. Műtét után az alsó protézisen nagy linguális szárny készíthető, mely akadályozza a fogmű horizontális és vertikális irányú mozgását is. A Kemény és Varga [3] által ajánlott részleges szájfenékplasztika az eredeti leírás szerint szintén a retencióra alkalmas felület növelésére, ill. ilyen hozzáférhetővé tételére szolgál. A csak műtéttel kezelhető betegek gyakoriságát pontosan megadni nem lehet; arányszámuk a korszerű funkciós lenyomati eljárások elterjedésével csökkent [7]. Ma akkor végzünk szájfenék-plasztikai műtétet, ha sorvadt gerinc esetén a nyelv mozgását követően a szájfenék „tömötten” előboltosul. Eldöntésre váró kérdés, hogy ilyenkor Trauner-plasztikával a felfekvő felület növelése vagy bizonyos kóros (vagy akár élettani) izommozgások kiiktatása biztosítja a kedvező állapotot, hogy funkcióképes protézist készíthessünk. E kérdés eldöntéséhez támpontul szolgál, hogy 1963—-1972 között műtött betegeink közül azt a nyolcat ellenőriztük, akik a műtét után a fogorvosilag rosszul ellátott terület rendelőintézeti gyakorlatában készült protézist viseltek. Már Trauner [10] hangsúlyozta, hogy a kései eredmények szempontjából a protetikus munkája legalább annyira fontos, mint a sebészé, s a protézist fél-egy évenként alá kell bélelni. Ellenőrzött betegeink ilyen protetikai gondozásban nem részesültek, így különösen érdekesek voltak a kései műtéti eredmények, mert ebből látni véltük, hogy pusztán a műtét mennyiben növelte a betegeken a protézis adaptábilitását, funkcióképességét. Öt férfi- és három nőbeteget vizsgáltunk. Átlagéletkoruk 72,1 (57—84) év volt. A vizsgálat időpontjában 18—21 éve viseltek protézist; jelenleg teljes alsó-felső fogművük van. A műtétre minden esetben azért került sor, mert a betegek alsó protézisüket nem tudták használni; beszéd, rágás közben fogpótlásuk erősen mozgott, ezért többnyire egyáltalán nem is hordták. A betegeken helyi érzéstelenítésben Trauner-plasztikát végeztünk. A m. mylohyoideust minden esetben mindkét oldalt teljes hosszában átvágtuk. Thiersch-plasztikát nem végeztünk; így a mandibula belső felszínén a seb per granulationem gyógyult. A crista mylohyoideát csak két esetben véstük le. Vestibulum-plasztika nem történt. A műtéti terület komplikáció nélkül gyógyult, a betegek 7—10 napos ápolás után hagyták el klinikánkat. Fogsorukat rendelőintézetben, egy esetben magánfogorvossal készíttették. Öt beteg a műtét után készült fogsorát viseli jelenleg is, két beteg a második, •gy beteg a harmadik fogsorát használja.
