Fogorvosi szemle, 1979 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
92 KÖNYVISMERTETÉS a plakk által kiváltott gyulladásos reakciókat. Hangsúlyozzák, hogy lokális funkció, vagy általános endogén zavarok ugyan az etiologiai faktorok közé sorolhatók, de önmagukban sohasem okoznak gyulladásos elváltozást a parodontiumon, vagy akár csak a gingiván. Kezelésük ennek ellenére éppen olyan lényeges, mint a plakk eltávolítása, mert prediszponáló faktorként szerepelhetnek, ill. a meglevő gyulladást súlyosbíthatják. A negyedik — részletes diagnosztikai — részben egyrészt a marginális parodontopátiák formáit, másrészt a diagnózis felállításával kapcsolatos gyakorlati teendőket ismerjük meg. A szerzők rámutatnak a gingivát érintő megbetegedések (a bakteriális plakk okozta gingivitis különböző formái, gingivitis desquamativa, gingivitis hyperplastica) és a progresszív parodontopátiák (parodontitis, atrophia parodontii, parodontosis) összefüggéseire. Igyekeznek olyan nómeklatúrát teremteni, amely egyrészt kifejezi a betegség jellegét, másrészt utal az érintett területre (gingiva, proc. alveolaris). Valószínűleg nómenklatúrái tisztázatlanságból ered, hogy a gingivitis ulcerosa helye nem azonos az 56. o. táblán és az 67. o. leírásban. A Svájcban, ill. az NSZK-ban használatos parodontális diagnosztikai karton részletes ismertetése után röviden olvashatunk a funkció-analízisről és a korlátozott értékű röntgendiagnosztikáról. A könyv legterjedelmesebb része a terápiával foglalkozó 6. fejezet. A beteg alapos vizsgálata és a részletes diagnózis felállítása után elengedhetetlen a pontos kezelési terv összeállítása. Ez döntő, mert a beteggel egyrészt közölni kell a prognózist, másrészt meg kell nyerni az együttműködésre. Egyetlen más fogorvosi beavatkozáshoz sem szükséges oly mértékben a beteg együttműködése, mint éppen a parodontopátiák kezelésében. Minden esetben meg kell kísérelni a motiválást az együttműködésre. Az első kezelések ennek értelmében nem jelenthetnek azonnali komplex parodontális terápiát, hanem gondos depurálásból, a vérző papillák bemutatásából (PBI), a tömések, koronák széleinek konturálásából, plakk-festésből, és a szájhigiénia helyreállítására alkalmas módszerek részletes ismertetéséből állnak. A beteg feladata ugyanakkor az, hogy az orvos utasításait pontosan betartva, fordítson időt és energiát a szájápolásra. Amenynyiben az első hetekben bebizonyosodik, hogy a beteg nem képes együttműködésre, nincs értelme az aprólékos és időigényes kezelésnek, mert a megfelelő szájhigiénia hiánya eleve kilátástalanná teszi a fogorvosi beavatkozásokat. Csak a kezelés későbbi fázisaiban következhet a kürettálás és a funkciós kezelés, a különféle parodontális sebészeti eljárások egyike vagy másika, a kiegészítő kisebb fogszabályozás, sínezés, protetikai rekonstrukció. Fontos, hogy a beteg a sorozatos kezelés befejeztével is állandó ellenőrzés alatt maradjon, tehát gondozásba veendő („Recall”). Zárszavukban a szerzők újra hangsúlyozzák azt, ami könyvükben gyakran kap kiemelt helyet: „Mint a medicina minden területén, úgy itt is döntő a megbetegedés mielőbbi felismerése és a megelőzés, valamint a korai kezelés megvalósítása”. A könyv kivitele, tagolása, ábrái egyaránt kiválóak, az alcímek vezérfonalként irányítják az olvasót. Martin Andrea dr. (Debrecen) Eichner, K.: Die prothetische Versorgung bei Dysgnathien. Leitsymptome — therapeutische Grundsätze — Behandlungsbeispiele. Hanser, München—Wien, 1978. 155 old., 187 ábra. Kötve, DM 84,— Hiányt pótol Eichnernek ez a rövidre fogott, de sok jó, instruktiv ábrával illusztrált könyve, amely legjobb tudomásom szerint az első kísérlet a dysgnath fogazat protetikai kezelésének és gyógyításának rendszeres tárgyalására. Alighanem ebből fakad, hogy a szerző helyenként igen tartózkodóan közli mondanivalóit, pedig klinikai gyakorlatában e szövevényes kérdóskomplexussal protetikusként sok éve behatóan foglalkozott. Igen szerencsés a kérdéskomplexus tárgyalásának a szerző által választott módja: a sokféle fogazati rendellenességet az ún. „vezérlő jelenség” (Leitsymptom) alapján osztályozta; e fogalmat Reichenbachtól vette át. Talán nem egészen helyesen hivatkozik Reichenbach — Köle—Brückl 2. kiadásban 1960-ban megjelent Chirurgische Kieferorthopädie c. könyvére; Klink—Heckmann ui. az Orthopädische Stomatologie c. könyvben az orthodontiai anomáliákat Reichenbachre, hivatkozva általában a vezérlő jelenségek alapján osztályozva tárgyalja (s a tárgyalásnak e módja igen szerencsésnek, didaktikailag igen üdvösnek bizonyult). — A fogpótlástan szemszögéből igen előnyös, hogy Eichner nem szorítkozott az ún. orthodontiai anomáliával rendelkező fogazat rekonstrukciójának ismertetésére, hanem a dysgnathiát tágabban értelmezte, a tárgyalást kiterjesztette az ún. másodlagos dysgnathiákra is, melyek az élet későbbi sorén alakulnak ki, elsősorban a fogak elvesztése, esetenként fokozott mérvű kopása, elszenvedett traumák, sőt nem is nagyon ritkán előzetesen készített és több évig használt
