Fogorvosi Szemle, 1976 (69. évfolyam, 1-12. szám
1976-06-01 / 6. szám
168 EMBER ERIKA DR. e) Az endogen parafunkciók csoportjába a rágóizmok görcse, a trismus tartozik. Ez manifeszt vagy látens tetaniánál, meningitisnél, epilepsiánál, osteomyelitisnél fordulhat elő. Gyógyítása általában nem fogorvosi feladat. Klinikai tapasztalataink szerint igen gyakran kettős háttere van a parafunkciónak: sok esetben pszichés stressz és okkluzális interferenciák együtt szerepelnek kiváltó okként. Ismeretes, hogy minden egyén alkalmazkodóképességének van bizonyos határa. Ha ezt a határt a beteg túllépi, akár okkluzális diszharmónia vagy központi idegrendszeri feszültség következtében, akkor a rágóizmokban kóros tónus fokozódás keletkezik, s ennek következtében károsodás jön létre a rágóapparátusban. A parafunkció gyakorisága a szakirodalom szerint felnőtt korban 20-80%ban, Ramjjord adatai szerint 88%-ban is előfordulhat. E kórkép gyermekeken is észlelhető, a szakirodalom adatai szerint általában 35 —47%-ban. A Központi Stomatologiai Intézet Fogpótlási Osztályán 87, 15—75 életév közötti parafunkciót végző beteg klinikai vizsgálatát végeztük el. A parafunkció jelei és tünetei a legtöbb esetben nem feltűnőek, gondos megfigyeléssel azonban felderíthetők. Miután legtöbb beteg rossz szokásának nincs tudatában, ezért a részletes anamnézis elengedhetetlenül szükséges. Gyakran kaphatunk parafunkcióra utaló pozitív anamnézist, ha a beteget tájékoztatjuk a parafunkcióról, ennek tüneteiről és megkérjük, hogy családját is kérdezze ki ezekről. — Gondos klinikai vizsgálat után lenyomat alapján készült tanulmányi mintán analizáljuk az okkluziós felszíneket, a beteg harapási formáját. Állkapocsízületi, intraoralis, Panoramix rtg-kép is szükséges a parafunkció tüneteinek felismeréséhez. A parafunkció kórismézése nem könnyű, mert csak időszakosan végzi a beteg az akarattól független fogösszeszorítást, csikorgatást, nem fiziológiás ajak- és nyelvmozgásokat éjjel, esetenként napközben is. Beteganyagunkon vizsgáltuk a parafunkció destrukciós hatását: 1. atipusos abráziós felszínek kialakulását; 2. a patológiás abrázió különböző formáit; 3. a paradontopathia kórképének kialakulását; 4. álkapocsízületi károsodások létrejöttét; 5. a parafunkció károsító hatása következtében a protetikai ellátás sikertelenségét. A fogak rágás közben létrejött kopása, a demasticatio világosan megkülönböztethető a parafunkciós abráziótól, amely helyzetét és kiterjedését tekintve atipusos, patológiás. — Az okkluzális és incizális abráziók a legjellemzőbb dentalis jelei a parafunkciónak (1. ábra). Atipusos csiszolásos fazettákat találhatunk a normális funkció területén kívül pl. felső szemfog csúcsánál, ezen-1. ábra 2. ábra 1. ábra. Atipusos abrázió 2. ábra. Parodontopathiás fogazat oldalnézetben
