Fogorvosi Szemle, 1976 (69. évfolyam, 1-12. szám
1976-06-01 / 6. szám
PARAFUNKCIÓ KÖVETKEZMÉNYEI 167 Fogorvosi Szemle 69. 167—171 1976. Központi Stomatologiai Intézet (igazgató: Orsós Sándor dr. egyetemi tanár) közleménye A parafunkció káros következményei írta: EMBER ERIKA dr. Károlyi 1901-ben ismerte fel a fogcsikorgatás jelentőségét a fogágybetegség keletkezésében. E jelenségre a bruxismus elnevezést Marie és Pietkievicz javasolta 1907-ben, majd 1931-ben Frohman alkalmazta. Az angolszász szakirodalomban megkülönböztetnek éjszakai szorítást és préselést: bruxismus néven és habituális nappali fogcsikorgatást, ez utóbbit bruxomániának nevezik. A fogászati szakirodalomban a fogcsikorgatással kapcsolatosan a következő elnevezések ismeretesek még: 1. Neuralgia traumatika. 2. Károlyi-effektus. 3. Okkluzális habituális neurózis. 4. Manapság a Drum, által bevezetett parafunkció elnevezés a legismertebb. Parafunkció: az állkapocs, az ajak, a nyelv fiziológiástól eltérő, funkcionális cél nélküli mozgása, amelynél bizonyos izomcsoportok gyakran, hosszan ismétlődő, kóros tevékenységet fejtenek ki. Parafunkció nemcsak a rágószervben mutatkozik, de itt a leggyakoribb, mert az ember érzelmi beállítottsága és kifejezése a mimikái izmok működésében manifesztálódik. Drum megállapítása szerint, amit hazánkban Kemény is alátámasztott, a parafunkciós mozgás autodestrukciós folyamatot válthat ki. Traumatizáló hatása a tapasztalatok alapján lényegesen nagyobb a rágófunkcióénál. Etiológia szempontjából megkülönböztetünk: a) excessiv kompenzatorikus; b) pszichés faktorok és c) stresszhatások által kiváltott; d) habituális és e) endogén parafunkciót. a) Ha a normális okkluzióban valamilyen zavar áll elő, pl. magas inlay kapcsán, ami ingerzónát, trigger faktort képez, kezdetben ezt az okkluziós zavart a kompenzatorikus mozgások kiiktatják. Ha e hasznos kompenzatorikus mozgások révén túlterhelés állna elő, a célszerű kompenzációs mozgások átalakulnak traumásan ható, excesszív kompenzatorikus parafunkciókká. Klinikai megfigyeléseink szerint az első csoport, az excesszív kompenzatorikus parafunkció fordul elő az esetek zömében, amikor perifériás ok, okkluziósartikulációs zavar a kiváltó tényező. Ezen esetekben mindig felismerhetők a mechanikai okok, amelyek fogorvosi kezelés kapcsán is keletkezhetnek, és fogorvosi kezeléssel megszüntethetők. b) Pszichés tényezők is kiválthatják a parafunkciót: ehhez a csoporthoz tartozik a bruxismus, a bruxomania, az ujjszopás, körömrágás, ajak-, orcarágás, nyelvnyomás mint pszichés indítóokú parafunkciók. Miután ezek többékevésbé neurotikus jelenségek, nehezen befolyásolhatók. c) A parafunkciót okozhatják stresszhatások is, amelyekre jellemző, hogy neurotikus komponenssel nem rendelkeznek. Versenyszerűen sportolók, távolsági autóvezetők esetében gyakran észlelhető e jelenség, de leírják harcoló katonákon is. E forma könnyebben kezelhető, sokszor elegendő az adott felvilágosítás, hogy mennyire ártalmas a fogak összeszorítása. d) A habituális parafunkciók csoportjába a beteg foglalkozásával összefüggő rossz szokások tartoznak: pl. a cipészek rendszeresen szöget tartanak a fogaik között, a szabók tűt, vannak akik ceruzát rágnak stb. A betegek általában erről is leszoktathatok, ha a parafunkció veszélyére felhívjuk a figyelmet.
