Fogorvosi szemle, 1973 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

PAPILLON—LEFÉVRE-SYNDROMA

13

Syph. 62, 266—267, (1955). — 5. Galanter, D. R., Bradford, S.: J. Periodont 40, 40—47, (1969). — 6. Gorlin, R. ./., C ha wiry, A. C.: Arch. Derm. Syph. 82, 344, (1960). — 7. Gorlin, R. J., Sedano, H., Andersen, V. E.: J. Pediatr. 65, 895—908, (1964). —• 8. Greither, A.: Dermatologies 119, 243—248, (1959). — 9. Hoffmann-Axthelm, IV.: Dtsch. Stomat. 6, 526—529, (1956). — 10. Ingle, J. J.: J. Periodont 30, 230—237, (1959). — 11. Jansen, L. H., Dekker, G.: Dermatologies 113, 207—219, (1956). — 12. Köhler, J. A.: Dtsch. zahnärztl. Z. 8, 885—898, (1953). — 13. MacVicar, D. N., Pearlstein, H. H.: Arch. Derm. Syph. 94, 231 (1966). — 14. Naik, D. N., Velou, A., Alavander, G., Radhakrishna, В. K.: Oral Surg. 2.5, 19—23, (1968). — 15. Oszetzky, T.: Fogorv. Szle 62, 107—111, (1969). — 16. Ota, N., Shiraiwa, A., Okumura, K.: J. dent. Sei. 4, 76—80. (1966). — 17. Papillon, M., Lefevre, P.: Bull. Soc. franc. Derm. Syph. 31, 82—87, (1924), — 18. Picarelli, A.: Minerva Stomat. 17, 587—-601, (1968). — 19. Rainova, J.: Dtsch. Stomat. 5, 681—686, (1955). — 20. Rathbun, J. C.: Amer. J. Dis. Child. 75, 822—831, (1948). — 21. Rosenthal, S. L.: J. Periodont 22, 101—104, (1951). — 22. Smith, P., Rosenzweig, R. E.: Periodontics 5, 42—46, (1967). — 23. Sugár L.: Szájbetegségek. Medicina, Budapest 1959. — 24. Tnkahara, S.: Laryngoscope 64, 685, (1954) (cit. Gorlin). — 25. Warkany, J., Hubbard, D. M.: J. Pediatr. 42, 365—386, (1953). — 26. Weyers, II.: Dtsch. Stomat. 7, 342—353, (1957). — 27. Wilson, F. M.: Oral Surg. 28, 488—492 (1969). — 28. Ziprowski, L., Ramon, Y., Brisk, M.: Arch. Derm. Syph. 88, 207—209, (1963).

Г. Кестхеи, А. Ковач: Случай синдрома Папильон-Лефевра

G. Keszthely i—A. Kovács : Der Fall eines Papillon-Lefévre Syndroms

Fogorvosi Szemle 66, 13—18. 1973.

A Debreceni Orvostudományi Egyetem Stomatologiai Klinikájának (igazgató: Adler Péter dr. egyetemi tanár) és Bőrklinikájának (igazgató: Szodoray Lajos dr. egyetemi tanár) közleménye

Lidocain-túlérzékenység

írta: GYULAVÁRI OLIVÉR dr. és ALFÖLDY GYULA dr.

A lidocaint (Xylocain) 1948-ban vezették be a fogorvosi gyakorlatba, s előnyös tulajdonságai — a procainnál nagyobb mérvű hatékonysága, mellékhatások hiánya — folytán világszerte gyorsan elterjedt. Használata annyira általánossá vált az orvostudomány több szakágában, hogy pl. 1967-ből származó gyári becslés szerint csak az Egyesült Államokban 55000 injectiót adtak be naponta. Ennek ellenére mellékhatást jó ideig nem észleltek, — amit 1959-ben az ASTRA gyár kiadványában így összegzett: „eddig egyetlen igazolt túlérzékenységi eset sem fordult elő”. Néhány év elteltével azonban apránként — többé-kevésbé igazolt — túlérzékenységi esetekről beszámoló közlemények jelentek meg. Ezek változatos tünetei az enyhe dermatitistől a lethalis kimenetelig különböző bőrreactiókat, oedemát, eszméletvesztést, convulsiót ölelnek fel.

Az intoxicatio és allergia — jellegüket illetően nem egykönnyen elkülöníthető határesetei — nem annyira a fogászat, mint inkább a sebészet egyéb ágaiban fordultak elő —, nyilván az alkalmazott nagyobb dosis miatt. Elder és Smith betege 10 ml 2%-os (vasoconstrictort is tartalmazó) lidocain beadását követően meghalt, bár a megengedett maximális dosis vasoconstrictorral 500 mg, anélkül 200 mg. Hasonló esetről számolt be Dawson-Butlerworth: nőbetege 10 ml lidocain hatására sokkba került; továbbá Wigand, akinek betegén 12 ml lidocain okozott tartós eszméletvesztést. DiGiovanni két megfigyelést közölt, amelyekben az intoxicatio mellett a sensibilizálódás gyanúja is ugyanolyan mértékben szóba került. Egyik betegén a plexus brachialis ismételt blokádja kapcsán az ötödik alkalommal 8 ml 2%-os oldat beadása után generalizált görcsök mutatkoztak és — bár a bőrpróba negatív volt — a rákövetkező alkalommal már 5 ml oldat is az előzőnél súlyosabb görcsöt váltott ki, ezúttal eszméletvesztés kíséretében.