Fogorvosi szemle, 1973 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1973-06-01 / 6. szám
176 MOLNÁR FERENC DR. Fogorvosi Szemle 68, 176—178. 1973. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Konzerváló Fogászati Klinikájának (igazgató: Boros Sándor dr. egyet, docens, mb. tanszékvezető) közleménye Fémfóliával és Ca(OH) 2-dal végzett pulpakezelési eljárás írta: MOLNÁR FERENC dr. Az exponált, valamint a gyulladásos pulpa megtartását, illetve gyógyítását célzó, de nehezen előrehaladó kísérletek többek között rámutatnak arra, hogy a fogbél gyógyíthatósága a szervezet többi szövetéhez vagy szervrészletéhez képest meglehetősen korlátozott. Ennek feltételezett okai közül legfontosabbnak tűnik, hogy 1. a fog bél aránylag korán öregedő szövet, mely kevésbé képes regenerációra, 2. különleges elhelyezkedése miatt a pulpát érő toxikus ártalom mellett a gyulladásos védekező reakció a szöveti nyomás emelésével is csökkenti a fog bél vitalitását. A fentiekkel összhangban áll az az általános tapasztalat, hogy a fiatalokon végzett pulpakezelések általában kedvezőbb eredményeket mutatnak (Hattyasy, Lőrinczy—F aludt, Ritlop, Tóth P.) . Felmerül a kérdés, hogy az accidentalisan sérült vagy gyulladásos pulpájú fogat a pulpakezelést követőleg mikor nevezhetjük gyógyultnak. Ebből a szempontból a szerzők véleményei megoszlanak. Egyesek szerint ideálisnak tekinthető a pulpa gyógyulása akkor, ha a laesio egész területén másodlagos dentinréteg alakul ki, periapicalis elváltozás nincs, s emellett évek múltán klinikai vizsgáló módszerrel a fog vitálisnak bizonyul, funkcióképessége megtartott, s szubjektív panaszt nem okoz. Ezen klinikai jelek és az ellenőrző röntgenképek igen valószínűvé teszik, hogy a fog bélben a gyulladásos szöveti elváltozások visszafejlődtek. Mások a gyógyulás fent említett jelei mellett nem tartják feltétlenül szükségesnek a másodlagos dentinréteg kialakulását (Arnold, W.). A védekezés következtében a pulpában létrejött degeneratív elváltozások (vacuolás elfajulás, reticularis atrophia, mészrögök képződése) nem károsítják a fog rágófunkcióját. Ezek az elváltozások előfordulnak biztosan ép, főleg idős fog bélben is. Észleléseim szerint a fog bél akkor is gyógyultnak tekinthető, ha a gyógyító eljáráseredményeképpen nem alakult ki az ingerdentinréteg. A sérült, hyperaemiásnak diagnosztizált és gyulladásos pulpa gyógyítására számos gyógyszer és eljárás ismeretes, melyek ismertetése nem tartozik e dolgozat keretébe. Ezek közül a Hattyasy által összeállított Ca(OH)2 tartalmú, Neocalc 7 jelzésű készítmény általam módosított alkalmazásáról számolok be. A Hermann által ajánlott Ca(OH)2 több mint 40 éve vonult be a siker reményét nyújtva a pulpasapkázó gyógyszerek közé, és mind a mai napig tartja előkelő helyét részben önállóan, részben sok egyéb sapkázó szer (pl. antibioticum-cortieoid tartalmú gyógyszerek, N2 normál) alkotórészeként. Hattyasy, aki hazánkban először foglalkozott rendszeresen a Ca(OH)2 alkalmazásával, accidentalisan megnyílt pulpa és legfeljebb pulpa hyperaemia gyógyítására, kezdődő pulpitis esetén csupán a vitálisán amputált csonk sebfelületének fedésére, tehát nem magának a gyulladásnak a gyógyítására ajánlotta a gyógyszert. A Neocalc 7 egyéb alkotórészek mellett Ca(OH)2-ot, steril emberi dentinforgáesot, valamint szulfonamidot tartalmaz. Klinikai kísérleteim célja az volt, hogy a Neocalc 7-tel végzendő sapkázás módszerét továbbfejlesszem, az egyidejű végleges tömés elkészítésével pedig a physiologiás funkciót helyreállítsam, és ezzel a fogbél meglevő biológiai ellenállóképességét a legnagyobb mértékben támogassam. Továbbá megkíséreljem a készítmény alkalmazási területének kiterjesztését a kezdődő fogbélgvulladás gyógyítására is.
