Fogorvosi szemle, 1972 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
AUDIO-ANALGESIA 307 Fogorvosi Szemle 65. 307—311. 1972. Pécsi Orvostudományi Egyetem Stomatologiai Klinikájának (mb. vezető: Nyárády József dr.) közleménye Az audio-analgesia konzerváló fogászati alkalmazása írta: Ű J JÁNOS dr. Az orvos gyógyító munkája során bajba jutott emberekkel kerül kapcsolatba, akik többnyire azért keresik fel, hogy bajukra, fájdalmukra tőle kapjanak segítséget. A segítségnyújtást azonban fogorvosi vonatkozásban nem mindig sikerül fájdalom mentesen megoldani. Az aggódó, szorongó betegek számára a segítő beavatkozás újabb izgalom és fokozódó félelem forrásává válhat, amely a későbbi kezeléseknél is kedvezőtlenül befolyásolja e betegek magatartását. Ezek a tényezők magyarázzák, hogy viszonylag nagy azoknak a száma, akik psychés okokból, vagyis kizárólag azért kerülik el a fogászati rendelőt, mert félnek a kezelésektől és ellenszenvet éreznek minden beavatkozással szemben. Friedson és Feldmann [5] szerint az általuk vizsgált tanulócsoportok tagjai 51%-ban nem járnak fogászati kezelésre, és 9%-uk csak a félelemmel indokolja távolmaradását. Grokett [4] számolt be arról, hogy az általa megvizsgált betegcsoportból 6% nem jelentkezett fogkezelésen, holott meg volt győződve annak szükségességéről. Shoben és Barland [11] azt találta, hogy a kedvezőtlen egyéni élmények és a familiális környezet rossz befolyása, a fólős és nem félős betegek csoportjait fogászati vonatkozásban signifikánsan meghatározza és elkülöníti. A kezelésektől való félelem jelentősége azonban talán mégis abban van, hogy a betegek emiatt mulasztják el a még megelőzhető fogazati és szájüregi pathologiás folyamatok időben történő felderítését, therapiás vonatkozásban pedig a fogorvossal való hiányos együttműködésük nehezebbé teszi a szükséges beavatkozások zavartalan, szakszerű lebonyolítását. A félelem ilyen jelentőségét igazolta 200 válogatás nélkül megkérdezett konzerváló fogászati betegünk véleménye is, akik közül 182 úgy nyilatkozott, hogy számára a fogorvosi kezelés mindig nyugtalanító kellemetlen élményt jelent. Mindössze 18-an voltak ezek közt olyanok, akikben nem váltott ki izgalmat a fogorvosi rendelésen való szereplés. A fájdalomérzés corticalis centrumát ez ideig nem sikerült kimutatni. A fájdalomérzés keletkezésének, vezetésének, lokalizációjának kérdéseit még ma sem tisztázták teljesen. A kiváltó stimulus mellett a beteg személyisége, valamint emocionális állapota is jelentős befolyásoló tényező, ezért a fájdalom mindig többet jelent, mint egyszerűen fizikai érzést, mindig tartalmaz psychés komponenseket is (Button, 2). Mackenzie [10] megfigyelései szerint a fájdalomérzéstől nem különíthetők el a vele kapcsolatos psychogen reakciók. Szerinte a fájdalom-reakció alakulása közben a psyché sokkal inkább befolyásolja a beteg magatartását, mint maga a fájdalmat kiváltó stimulus. Walters [12] az arcon fellépő fájdalmakkal kapcsolat ban jelentőséget tulajdonít a fájdalom psychogen felnagyításának és állandósításának. Eszerint a beteg — a fájdalomérzés begyakorlása révén — olyankor is jelezhet fájdalmat, amikor kiváltó impulsus azt nem indokolja. A fogkezelésekkel együttjáró kellemetlenségek kiküszöbölésére a fogorvosok többsége fájdalomcsillapító eljárásokat alkalmaz. Mind ezek ellenére a szorongás, a fájdalomtól való félelemérzés a betegek többségében megmarad. Vannak akiket még érzéstelenítés esetén is olyan fokú félelem kínoz, hogy nem tudják rászánni magukat a további rendszeres kezelésekre. — Erre vonatkozó irodalmi közlések adatai szerint a gyógysze-
