Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
PULPO VITAL 73 Fogorvosi Szemle 63. 73—81. 1971. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Stomatologiai Klinikájának (igazgató: Adler Péter dr. egyetemi tanár) közleménye Pulpovitallal* szerzett tapasztalatok II. A röntgen- és szövettani vizsgálatok eredménye írta: TÓTH ÁBPÁD dr. Pulpovitallal 1967 februárjától 1967 decemberéig 104 beteg 119 fogán végeztem pulpasapkázást; 116 fogon direkt pulpasapkázás történt. Az elért klinikai sikerről (mintegy 92%) korábbi közleményben számoltam be. A jelen közleményben csak a direkt sapkázott esetekkel foglalkozom. Azt a kérdést, hogy a klinikai siker, ill. tünetmentesség mennyiben tekinthető biológiai gyógyulásnak, az aránylag rövid ellenőrzési idő alatt, különösen szövettani vizsgálatok hiányában az első közleményben nyitva hagytuk. Klinikailag sikeresnek tekintettük a pulpasapkázást, ha a fog 6-12 (esetleg 15) hónappal a kezelés után vitálisnak bizonyult és a gyökércsúcs körül nem támadt csontroncsolással járó kórfolyamat. Mivel a közhiedelem és az irodalom szerint csak a pulpa másodlagos dentin által való lezárása tekinthető gyógyulásnak, és röntgenképeinken ezt nem minden esetben észleltük egyértelműen, szükségesnek látszott a röntgenogrammok alaposabb elemzése. Az első közlés óta eltelt idő alatt két sikeresen kezelt fogat távolítottunk el szövettani vizsgálat céljára (természetesen megszerezve hozzá a beteg előzetes hozzájárulását). Sikeres pulpasapkázás után érthetően nehézségbe ütközik a beteg beleegyezését megnyerni egy-egy fog eltávolításához annak ellenére, hogy jónéhány fogat eleve ilyen szándékkal kezeltünk, és a tervezett kísérlethez megszereztük a beteg előzetes hozzájárulását. Vizsgálati csoportunk kis száma, az aránylag rövid megfigyelési idő és talán legfőképpen a csak két fogon végzett szövettani vizsgálat miatt a Cp-CAP (Pulpovital) alkalmazásával kapcsolatosan — főképpen a pulpa szöveti reakcióit illetően — általános érvényű megállapításokat nem tehetünk. Az ezzel kapcsolatos problémák csak nagyszámú eset, széleskörű szövettani feldolgozással kiegészített, hosszú követéses vizsgálatával tisztázhatók. A jelen vizsgálatokkal nyert adatok azonban már megengedik, hogy ez irányban is tegyünk néhány észrevételt. A vizsgálati anyagot és módszert illetően az előző közleményemre utalok. A szokásos vitalitásvizsgáló módszerekkel (hő- és elektromos inger) 11 esetben kérdésesnek tűnt a kezelt fog vitalitása; eme betegek többi tömött és nem tömött fogán is csökkent érzékenységet találtam. Sapkázott fogaik érzékenysége általában nem érte el az esetlegesen tömött szomszédos fogak érzékenységét. A klinikai és a periapicalis térre szorítkozó röntgenvizsgálatok eredményei alapján az első közleményben 91,7%-os klinikai sikerről számoltunk be. Az egy-, másfél-, ill. közel két éves ellenőrzési periodus után rendszeresen már nem rendeltük vissza betegeinket; a spontán jelentkezettek között az azóta eltelt időben újabb sikertelenségről nem szereztünk tudomást. A tervezett 1, 3, 6 és 12 hónap utáni ellenőrzés — a beteg távolmaradása miatt — 10 esetben elmaradt. Hat beteg értesített, hogy nem tud felkeresni (többségük elköltözött Debrecenből), de panaszmentes. Így tulajdonképpen csak 4 fog sorsa maradt teljesen tisztázatlan. * A készítmény neve időközben Cp-CAP-ra változott.
