Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1971-02-01 / 2. szám

ÁRKÖVY

39

tok is igazolták, hogy a nyugalmi helyzetben tényleg fennáll bizonyos állandóság. Ennek oka a száj körüli izmok neuromuscularis egyensúlyi állapota, az ún. egyéni tónusa. Ez annyit jelent, hogy az akaratlagos működésre serkentő beidegzés szünetében a mozgató izmok több-kevesebb izomrostját felváltva mégis mindig éri önként keletkező (ún. proprioceptiv) és mozgató ingerületekké váló ideginger. Felváltva, mert a száj körüli izmokra is érvényes az izomélettan „minden vagy semmi” törvénye, mely szerint összehúzódáskor minden egyes izomrost a benne felhalmozott összes energiát felhasználja és újabb összehúzódásra csak energiagyűjtő pihenés után képes. Ennek a mechanizmusnak alapján alakul ki a reflexes testtartás, fejtartás és a mandibula egyéni fix helyzete a nyugalmi állapotban.

Talán feltűnt, hogy eddig csak az angolszász irodalom adatait ismertettem és nem hivatkoztam német munkákra.

Ez azért történt, mert ezzel külön kívántam foglalkozni. Ugyanis a közelmúltban a „Deutsche Gesellschaft für zahnärtzliche Prothetik und Werkstoffkunde”is felismerte az occlusio-articulatiora és a nyugalmi helyzetre vonatkozó szakmai bizonytalanságot, és 1965-ben tekintélyes protetikusokból álló háromtagú bizottságot bízott meg az egységes nomenklatúra kidolgozására. A. Hromatka, T. Yung és I. Kobes voltak a bizottság tagjai. A bizottság csak 1968 augusztusában tudott elfogadható javaslatot tenni, és ezt a D. Z. Z.-ben ismertették. A meghatározások a fentebb tárgyalt fogalmakra vonatkoztak és a táblázaton láthatók.

I. táblázat

1. Occlusio :

Minden érintkezés a felső és álsó állcsont fogai között

2. Centralis occlusio :

A felső és alsó fogsor zárása egyenes test- és fejtartás mellett az állkapocs azon dorsalis helyzetében, amelyből még kényszermentes oldalmozgások végezhetők

3. Habitualis occlusio :

A felső- és alsó fogsor zárása maximális sok pontú érintkezésben Az éppen dorsalisan fekvő, centrális occlusio ezzel occlusiós mezőt határol

4. Kiegyensúlyozott occlusio :

Állapot, melyben az antagonisták mind a négy támasztó zónában egyszerre és egyenletesen occludálnak egymással

5. Traumás occlusio :

Állapot, melyben az egyes fogak vagy fogcsoportok terhelése kóros elváltozásokra vezetett a parodontiumon, az állcsontgerinc-szöveteken vagy az Ízületben

6. Articulatio :

Antagonista érintkezés az állkapocs csúszó mozgásainál

7. Kiegyensúlyozott articulatio :

Egyidejű érintkezés az antagonisták között mind a négy támasztó zónában az állkapocs csúszó mozgásai közben, a habituális vagy centrális occlusióból indulva

8. Nyugalmi lebegés:

A mandibula tudattalan távolság tartása a maxillától, álló test- és egyenes fejtartás mellett, ha a rágó- és arcizmok a legkisebb contractióban vannak

9. Centrális relatio :

A fogatlan állkapocs dorsalis positiója meghatározott verticalis dimensio esetén, melyből még kényszermentes oldalmozgások végezhetők

A magam részéről ezeket sem tartom világosnak és egyértelműnek. Ezzel a véleményemmel nem is vagyok egyedül. Példaként csak a Z. W. R. 1970. évi

1. számában A. Gutowski tollából megjelent „Die Bedeutung der Okklusion stb.” című cikkből idézem a bevezető mondatot: „Ha az occlusio jelentőségéről diskurálunk, az a veszély fenyeget, hogy eltévedünk a különböző teóriák és praktikák útvesztőjében.” Szerinte occlusio „az alsó és felső fogak érintkezési viszonya rágórendszerünk különböző funkciói közben, például szájzáráskor, rágáskor és nyeléskor, de üresjáratkor is.” (Sic!)