Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
PERIOSTITIS MANDIBULAE 21 okozhat. — Ezzel szemben Móczár úgy találta, hogy 24 halálos végű dentalis gyulladás közül csupán egy indul ki felső fogból (8 + ), Trauner 38 esete közül pedig 8. Fodor szerint a maxilla kedvező vérellátási viszonyainak köszönhető, hogy az állcsonton csak ritkán találkozunk súlyosabb gyulladásos szövődménynyél. Schuchardt és misai arra mutatnak rá, hogy a felső molárisból kiinduló gyulladás legtöbbször cranialis irányba terjed. Tárnái megfigyelése szerint felső fogból ritkán indul ki phlegmone, mert ezen területet az anatómiai adottságok inkább lokalizált, abscedáló gyulladásra praedestinálják; ha azonban a gyulladás mégis tovább halad, terjedése többnyire lymphogen. Ennek ellentmondva egyben azt is hangsúlyozza, hogy az odontogen gyulladások terjedésében gyakorlatilag a plexus venosus pterygoideus jelentősége a legnagyobb. A következményes gyulladás viszont szükségszerűen extravascularis sejtgyülemeket eredményez, amelyek elhelyezkedését és progresszióját — ceteris paribus — az anatómiai szerkezet determinálja. A fogászati irodalomban általában alig differenciálnak a fertőzés és következményének terjedése között. 1. ábra. Metz és Lentrodt ábrája a felső molarisokböl kiinduló gyulladások terjedési irányáról. A terjedés iránya: 1. a vestibulum jelé, 2. az állkapocs-szár belső felszínén lefelé, 3. a palatum felé, 4. retromaxillarisan, 5. a m. pterygoideus lat. mentén az incisura semilunaris felé, 6. retromandibularisan hátra a parotis irányába, 7. a m. pterygoideus lat. és m. temporalis között a halánték felé, 3. a pterygomandibularis résben, caudalis irányba, V. a m. pterygoideus lat. és med. között, 10. a m. pterygoideus med. és pharyngx között, 11. a járomcsont dorsalis felszínén a homlok és halánték irányába, 12. peritonsillarisan
