Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-05-01 / 5. szám
138 ORSÓS SÁNDOR DR. ban és Angliában kétszeres bérrel is alig sikerül. A fogászati egészségügy eddig felvetett kérdéseinek megvilágítására vegyünk talán néhány gondolatsort, amelyekkel a fogászati egészségügy lényegére igyekeztek rámutatni. Slack professzor hipotetikus kérdéssel utalt az állami fogbetegellátás problémájára. Vajon, ha ma, 1969-ben, visszaforgatnánk a naptárt 1948-ig, és a mostani epidemiológiai adatok birtokában lennénk, a tervezési és szervezési kérdések területén a mai gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznénk, úgy szerveznénk-e meg az angol állami fogbetegellátást mint amilyen az ma? Kostlan professzor, a WHO koppenhágai dental officerje, azt kérdezte, ha pl. Algéria azzal az igénnyel lépne fel, hogy állami fogbetegellátást vezetne be, ki tudná ma megmondani, hogy fogjon e feladat megoldásához. Egyébként ilyen kérdést minden nap kaphat a WHO központ. Hol és hogyan kezdjen az ellátó hálózat kiépítéséhez ? Honnan vegye a szakembereket ? Alapítson fogászati iskolát vagy importáljon szakembert ? Csak praeventióval és felvilágosítással próbálkozzék, vagy először az iskola- és gyermekfogászatban kezdje meg a szisztémás kezelés bevezetését? A felnőtt ellátást a protetikai igények kielégítésével vagy a konzerváló fogászati terület gondozási szintig való fejlesztésével indítsa? A caries elterjedtségére, az igény és a tényleges szükség kérdésére vonatkozóan nagyon találó volt az úszó jéghegy példája. A betegségek jéghegyéből csak elenyésző kis részt az igényt láthatjuk, a lényegesebb és döntő rész, a szükség a vízvonal alatt van és ennek felderítése, megismerése szintén a fogászati egészségügy feladata. Tulajdonképpen feladata még a fogászati egészségügynek a kérdések szociológiai vonatkozásai mellett az orvos minősítése, viselkedésének, munkájának és felkészültségének ellenőrzése, sőt bérezési kérdései is. Ezen kérdésekről néhány speciális angol tapasztalatot szereztünk. A General Dental Council — a fogorvosok regisztráló szerve — dönti el, hogy Angliában kellő egyetemi curiculum elvégzése után ki dolgozhat az állami fogbetegellátásban. Ez a király által alapított független tanács, amely azon kívül, hogy engedélyt ad a praxis folytatására, beleszól még az egyetemi oktatásba és lefolytatja az adódó fegyelmi ügyek tárgyalását is. Súlyos esetben joga van a vétkest eltiltani az orvosi munkától. A végzett munka mennyiségétől függ, mennyit fizetnek egy angol fogorvosnak, aki saját rendelőjében az állami fogbetegellátásban dolgozik. Hogy ez az összeg mekkora, azt a Dental Estimates Board (fogászati becslőközpont) dönti el. Szellemesen jegyezte meg referátumában az angol fogászati egyesület főtitkára, hogy ebben az országban annyit fizetnek ki a fogorvosnak, amennyit dolgozik és nem amennyit mond. Számunkra kissé elképesztő apparátus ez a fogászati becslőközpont. Ide fut be a 134 körzetre osztott szigetország minden fogorvosának kezelési terve, majd végelszámolása minden egyes betegről, sőt még az orthodontiai modellek is. 1300 dolgozó, ezek között 32 fogorvos, naponta 80—90 000 formulát kap és értékel. Hetente 3000 fogszabályozási modell érkezik és 250 000-et tárolnak a kezelés befejezéséig. 20 millió kezelésért 1968-ban 70 és fél millió fontot számláztak le. A kifizetett összeg évente 5—7%-kal emelkedik. Az elszámolásból adódó vita igen ritka, és csak 3—4 ezer akad évente. Computert csak 1970-ben állítanak fel, és eddig kézi számlázó géppel írják a számlákat az összes orvosnak, betegenként. A teljességre törekvés igénye nélkül igyekeztem néhány gondolattal és példával megvilágítani a fogászati egészségügy kérdéseit, és nincs most szándékomban a tanfolyamból levonható konzekvenciák alapján javaslatot tenni elkövetkező szervezési feladatainkról, — ez túl menne e cikk és a problémafelvetés
