Fogorvosi szemle, 1967 (60. évfolyam, 1-12. szám)

1967-02-01 / 2. szám

40

MOLNÁR LÁSZLÓ DR.

Bonwill 1889-ben írta le a kapocselhorgonyzás alapvető elveit; először lemezes kapcsot használt. Kennedy 1928-ban platina-arany drótkapcsokat ajánlott, Gillett már 1923 óta gömbölyű drótkapcsokkal és rágófelszíni támaszszal kivehető „hidakat” is elhorgonyzott, s már ismertette a csavarási és hajlítási rugalmasság (torsiós és reflexiós elasticitas) jelentőségét a kapocs szerkesztésében.

A lingualis és palatinalis ívekhez merev (rigid) anyagú connectorokat kell használni. Az aránylag vékony és széles ív kevésbé zavar, mint a gömbölyű, a nyálkahártya-nívóból erősen kiemelkedő.

A „nonrigid”, nem merev connectorok erőtörő (nyomástörő) hatást fejtenek ki. Ezeket főként szabad végű nyergeken használjuk (distal extension attachments). A szabad végű protézisrésznek némi mozgást engednek, anélkül, hogy a csavarás és döntés közvetlenül hatna a támfogra. Erre a célra golyós, pálcikás és Ney—CAayes-csúsztatókat használnak. А Веке-féle osztott protézis elhorgonyzása a pálcikás csúsztató modificatiója. A protézisben levő wiptamszög felel meg a pálcika- (patrix-) résznek.

Az újabban elterjedt teleszkópos elhorgonvzás az állkapcson sokkal inkább bevált, mint a felső pótlásokon. Hátránya, hogy a pilléreken sokat kell köszö-2. ábra. Alsó részleges Wipla-bázis kanülös elhorgonyzása (1926)

4. ábra. Vitallium vázlemez. Minthogy végpillérek vannak, rágófelszíni és lingualis támaszok alkalmazhatók a gerincek terhelésének csökkentésére

3. ábra. Reciprok kapocséikorgonyzás féloldali, végpilléres esetben. Csak ritkán ajánlatos megoldás, inkább fix híd javállt

5. ábra. Kombinált foghiány pótlása egységes, pillangó alakú alaplemezen