Fogorvosi szemle, 1966 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1966-04-01 / 4. szám
ÜJABB ADATOK 113 keceli 29 koponyánál egy koponyára 0,2 szuvas és 0,4 életben elvesztett, a nagypalü 22 koponyánál 1,1 szuvas és 2,4 életben elvesztett fog esik. Az Árpádkorban a székesfehérvári 28 koponyánál 0,6 szuvas és 1,4 életben elvesztett, az ugyancsak 28 koponyából álló somogyi leletnél 1,0 szuvas és 3,2 életben elvesztett fog esik egy megvizsgált koponyára. Az a véleményem, hogy ez a jelenség figyelmet érdemel még akkor is, ha a kis számok miatt határozott következtetés levonására egyelőre nem nyújt lehetőséget. A jelenség valószínűleg nemcsak a postmortalis veszteség következménye. Feltehető, hogy ahogyan ma, úgy a múltban is érvényesültek protektiv tényezők (pl. a fluor), melyek a fogazatra kedvező hatást gyakoroltak. A kedvező és kedvezőtlen behatások — a behatási idő megnyúlása miatt — különösen a megtelepedett törzseknél érvényesülhettek. Talán inkább az lenne a szokatlan, ha a különböző szerzők eredményei nagyon közel lennének egymáshoz. Következetes jelenség az is, hogy az egyes szerzőknél az avar- és Árpádkor között nem mutatkozik lényeges különbség. Valószínűsíthető tehát, hogy az avar-kori népek és az Árpád-kori magyarság fogazati állapota között nem volt jelentős eltérés, ha a két korszak átlagait vesszük tekintetbe. A két korszak azonban hat évszázadot ölel fel. További adatokra lenne szükség, hogy a részletekbe jobban betekinthessünk. Nem tudom elfogadni sem Lenhossélc, sem Huszár és Schranz — akik előző szerzőkre is hivatkoznak — azon véleményét, hogy a felső fogak a múltban a fogszuvasodásra hajlamosabbak lettek volna. Ezt nem igazolják a juve-4. ábra. A szuvas és életben elvesztett fogak aránya az összes vizsgált fogakhoz, illetve az ideális fogszámhoz viszonyítva az avar- és Árpád-korban saját vizsgálataim és az irodalmi adatok alapján
