Fogorvosi szemle, 1965 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1965-02-01 / 2. szám

54

BARTHA MIKLÓS DR— GYENES VILMOS DR.

tűnik, hogy osztályunkon többször is adtunk felesleges a.-okát, melyekkel szemben a baktériumok resistenseknek bizonyultak.

ad 4. Véleményünket az a. indicatiójáról a következőkben foglalhatjuk össze:

1. Profilaktikusan a.-ot ne adjunk. A preventív célú a. alkalmazását hosszú vita után elvetették. A gyakorlat ugyanis nem igazolta ennek szükségességét; a műtétek utáni komplikációkat nem csökkenti. Egyes kivételes esetek lehetnek: pl. ha a műtét gennyes fertőző gócot bolygat meg és még olyan elváltozás is van a szervezetben, mely jó talajt jelent súlyos betegség (endocarditis lenta) kialakulásához (pl. szívbillentyű hiba). Kivételt képez továbbá a profilaktihus adásnál minden 18 éven aluli egyén, akinek rheumás láza, carditise vagy nephri tise van vagy volt röviddel azelőtt. Bőrgyógyászok tartós cortison-kezeléskor adnak profilaktikusan a.-ot.

2. A nagy sebészetben az a.-nak steril műtétek utáni adását is elvetették. Ez vonatkozik a szájsebészeti steril műtétre is, ilyen azonban nagyon kevés van, mert adottságaink mások.

3. Helyileg a.-ot sem por, sem oldat formájában nem alkalmazunk, mert nem tudunk magas koncentrációt huzamosabb időn keresztül elérni, így hatása kétes. Ellenben allergizáló és szövegizgató káros hatását ilyen kis mennyiségben is ki tudja fejteni. A legutóbbi a.-kerekasztal konferencián (MTA 1964. jún. 23.) is elvetették az a. helyi adását minden formában.

4. Az adagolását csak megfelelő dosisban, kellő ideig végezzük. Gyenge hatású, megfelelő szintet nem biztosító készítményeket nem adunk (pl. BeacilHn). Nem adjuk azért, mert kellő hatásfokot vele elérni nem tudunk, de a rossz mellékhatásokat ezekkel is kiválthatjuk (allergia, resistentia stb.).

5. Az a. adását, ha 72 órán belül nem hat, abba kell hagyni, vagy másikat kell adni.

Összegezve az elmondottakat az a.-therapiát általában háromféle képpen szoktuk elkezdeni:

1. Penicillin és sulfonamidok kombinált kezelésével, melyek kombinációja igen hatásos banális gyulladások esetén, valamint a gyulladások kezdeti stádiumában.

2. Penicillint és Streptomycint adunk lázas, beolvadás előtti nagyobb ■duzzanat (periostitis) esetén, amikor az antibiogrammot még nem kaptuk kézhez. Ezzel kettős célt óhajtunk elérni: a gyulladás tüneteinek (láz, fájdalom, duzzanat) enyhítését, ill. a beolvadás sietettését, hogy külső incisióval a gennyet minél hamarabb levezethessük.

3. Súlyos esetekben széles spektrumú a.-mai kezdjük a kezelést és a resistentia-vizsgálat alapján térünk rá arra az a.-ra, amely a célzott kezelést lehetővé teszi. Természetesen ezeknél a betegeknél egyéb gyógyszerekkel is szükséges kiegészíteni a therapiát (lázcsillapítók, roborálás, vitaminok).

Irodalom

1. Antibiotikum vita — Szerkesztői levél. O. H. 1955. 96, 52. — 2. Biró L. : A penicillin kérdés mai állása. Gyógyszereink. 1959. 40. — 3. Crone — Münzbrock, A. : Zur Anti biotik Therapie. Med. Wschr. Stuttgart. 1959. 813. — 4. Ermolajew, I. I.. E. J. Oubajdulina, N. I. W. Winnikowa : Äz antibiotikumok árnyoldalai — használatuk a szájsebészetben. Stomatológija, Moszkva, 1959. I. 29. — 5. Fűrész I.— Kubinyiné — Kós R. : Gyakorlati módszer baktériumok antibiotikumok iránti érzékenységének meghatározására. O. H. 1954. 95, 17. — 6. Hüttl T. : A chemotherapeutieumok és antibiotikumok sebészi alkalmazásának időszerű kérdései (Referátum). 1962. évi Sebész Nagygyűlés. — 7. Herfert, O. : Können durch die Sulfonamide und Penicilline die zahnärztlich-chirurgischen Eingriffe im akut-entzündlichen Stadium grosszügiger gehandelt werden ? DZZ. 1959. 14, 869. — 8. Ivanorics Gy. : A bakte-