Fogorvosi szemle, 1963 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

ÁLLCSONT-CYSTÁK 5 Előnye, hogy a visszamaradt eystafal megóvja a csontot a fertőzéstől, továbbá az, hogy nem sérül meg az arcüreg fala, a szomszédos fogakat ellátó erek és idegek, valamint a nagyobb idegtörzsek, mint a nerv. alv. inf., nerv. mentalis stb. Hátránya, hogy kóros hámszövet marad vissza. Ez burjánzásra hajla­mos, sőt rosszindulatúvá is válhat. Axhausen (cit. Tlioma) 1930-ban, Cahn és Thoma (cit. Thoma) 1933-ban ismertettek olyan eseteket, amelyeknél a cystahám ameloblasztómává alakult. Pichler és Trauner (7) ezer cystából négy olyant találtak, amelyekben a cystahám laphámrákká alakult. Franki 1949-ben (2) hasonló esetről számol be. Falkmer, Herberts és Olivér (cit. Thoma.) szerint 1957-ben 48 ilyen eset volt ismeretes az egész világon. A marzupializáció ellen szól az a körülmény is, hogy a gyógyulás igen hosszadalmas. Hónapokig esetleg évekig is eltarthat. Öreg egyéneken úgy­szólván sohasem következik be. Ez alatt az idő alatt, az állandó ételpangás okozta kellemetlenséget és az invaginátió veszélyét nem egyenlíti ki az az előny, amit a bemélyedés az esetleges protézis stabilizálása szempontjá­ból jelent. 2. A cysta teljes eltávolítása, s a sebüreg nyitott kezelése. Ezt a műtétet úgy végezzük el, hogy a cysta szájüregi felszínéről a nyálka­hártyát és csonthártyát egyben lefejtjük. A száj üreg felé néző vékony csontos falat és az egész cystát eltávolítjuk, majd a csonthártya-nyálkahártya lebenyt a sebüreg aljára fektetjük, s ott tamponnal rögzítjük. A tampont másod­naponként cseréljük. Előnye a marzupializációval szemben, hogy cysta-hám nem marad vissza. Egyébként a gyógyulás itt is hetekig esetleg hónapokig tart. Az eljárásnak a marzupializációval szemben hátrányai is vannak. A nyálkahártya lebeny ugyanis nem elég nagy ahhoz, hogy a sebüreget teljesen befedje. A szabadon maradt csont a szájüreg felől könnyen fertőződik, s ennek osteomyelitise, majd elhalása a műtét utáni fájdalmat tartósítja. Ugyancsak fájdalmas a tampon csere is, mert a géz a sebfelülethez tapad, s azt arról le kell tépni. 3. A cysta teljes eltávolítása és a nyálkahártya teljes varratos zárása. (Partsch II. műtét) Az eddig ismertetett két műtéti eljárás hátrányai arra késztettek máso­kat és minket is, hogy ezeknél jobb megoldást keressünk. Ez a cysta teljes eltávolítása, amit kis cysták esetében Partsch is-alkalmazott. A műtét lényege, hogy a cysta szájüregi felszínéről a nyálkahártya-csonthártya lebenyt lefejt­jük, az elvékonyodott csontos falat eltávolítjuk, s a cystatokot maradék nél­kül kiemeljük. A műtét végén a nyálkahártyát teljes varrattal zárjuk. Ebben az esetben a visszamaradt üreget véralvadék tölti ki, ez később szervül, majd elcsontosodik. A gyógyulás gyors, utókezelésre nincs szükség. Érthető az a törekvés, hogy nagy cysták esetében is ezt az eljárást alkalmazzuk. Ettől azonban egészen napjainkig nagyfokú idegenkedés figyelhető meg. A műtétet általában úgy végzik, hogy a cysta eltávolítása után visszamaradt üreget valamilyen anyaggal kitöltik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom