Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1960-02-01 / 2. szám
54 KÖNYVISMERTETÉS KÖNYVISMERTETÉS Kemény Imre dr.: A foghiányok klinikuma és a lemezes fogpótlás. Medicina kiadás 1959. Ára : 85,— Ft. 462. old. 373 ábrával. Új könyvvel szaporodott a magyar fogászati irodalom. Úgy érzem, hogy könyvismertetésemben foglalkoznom kell a munka szerepével és jelentőségével a protetika tanítása terén. Érinteni fogok néhány — a jövő szakkönyveinek kiadására vonatkozó — elvi kérdést is. A könyv monographia jellegű, mert egy széles terjedelmű szakmának csak körülhatárolt részletét tárgyalja és lehatol a legmélyebb rétegekbe, elméleti és gyakorlati vonatkozásban egyaránt. Újat mond és önálló véleményt nyilvánít a feldolgozott témakörnek szinte minden kérdésében. A szerző évtizedes kutató és gyakorlati munkásságának eredményeit foglalja össze ebben a művében. Protetikai szemléletéről és gondolatainak gyakorlati megvalósításáról, tárgyilagos tapasztalatokon nyugvó önvallomásszerű beszámolót ad. Ez azért is nagyon értékes, mert a szerző új elgondolásai és az ezek nyomán kiépített módszerei közül a legtöbb már eddig is kiállta az idők próbáját és hypothetikus véleményből elfogadott igazsággá, egyéni meglátásból elismert alapelvvé teljesedett. A felsorolt sajátságok műfajilag a monographia jellemzői, mégsem lehet a könyvet „csak” monographiának minősíteni. Lényegesen több annál. Habár csak a fogászat egyik szigorúan körülhatárolt részlete alkotja tárgyalásának anyagát, ez a részlet monographiához túl nagy kiterjedésű. Ezenkívül a vertikális elmélyedés mellett a kézirat tárgyalási módja tankönyvszerűen horizontális irányban is kiterjedt. Ebből a szempontból és még az alább következők szerint is, magasszintű tankönyvnek volna inkább minősíthető. A szerző egyes helyeken olyan alapfogalmakat is meghatároz és ismertet, amiket egy monographia olvasójaként feltételezett és helyesen irányított alapképzésű fogorvosnak tudnia kellene. Ezt céltudatosan teszi. Tudományos és tanítói működése alatt — mint ezt személyes megbeszéléseink során többször is említette — Kemény gyakran tapasztalta, hogy hiábavaló fáradság egyes témakörök magasszintű tárgyalásából -— előadásban és közleményben egyaránt — a hallgatóság, illetve olvasók számára hasznot remélni anélkül, hogy elemi fogalmaknak tűnő alapigazságok közlése ne lenne a mondanivalók közé szőve. Ezt magam is gyakran megállapíthattam és ezért teljesen egyetértek Kemény Imre felfogásával és tárgyalási módjával. Nem szeretném azonban, ha ezzel a kijelentésemmel ezt a látszatot kelteném, hogy kételkedem a magyar fogorvosi kar szaktudásában és képzettségében, alaposságában. Inkább arra célzok, hogy az utóbbi évtizedek alatt a fogászat tudásanyaga olyan mértékben bővült, hogy nyomonkövetése szinte lehetetlen feladatot ró a gyakorló fogorvosra. A szakirodalom világszerte minden téren túlméretezett. Nemrégiben olvastam egy kimutatást, mely szerint az elmúlt, 1958-as, évben kb. 850 000 ! „tudományos” közlemény jelent meg a világ szakfolyóirataiban. Nem közölt ez a statisztika számszerű adatot arról, hogy a fogászat milyen nagy mértékben részesedik ebben az óriási tömegben. Biztos azonban, hogy nagyobb hányaddal, mint amit az egyén követni képes. Elég nagy feladat, akár csak a fogászat egyik részterületének irodalmát is figyelemmel kísérni. Még nagyobb feladat megbírálni és eklektikusán értékelni, hogy mi használható és haladást szolgáló belőle, mi pedig egyszerűen csak öncélú cikkgyártás terméke. Ha meg is volna az olvasókban az értékeléshez szükséges kritikai készség, a gyakorló fogorvos idejéből nem futja minden közlemény elolvasására és a felesleges időpazarlás sokuk kedvét is szegné. Fokozza még a nehézséget a nyelvi akadály is és az, hogy külföldi folyóiratokhoz elég körülményes hozzájutni. Ezért álhtom, hogy manapság az olyan monographia jellegű tankönyv, vagy — ha úgy tetszik — tankönyvszerű monographia a leghasznosabb könyvműfaj, amilyen Kemény Imrének ez a munkája. A tanulni és tudni' vágyó fogorvosok számára az ilyen könyv haladásuk legcélszerűbb eszköze. Ez nem egyéni véleményem, hanem tényekből leszűrt realitás. Az összefoglaló tájékoztatások iránt mutatkozó igényt jelzi az is, hogy az Orvosi Hetilap szerkesztősége a folyóirat 100 éves jubiláris évfolyamának megünneplésére — éppen az olvasóközönség kívánságára —- összefoglaló jellegű cikkek beküldésére kérte fel az orvosi szakírók jeleseit. Még kiemelem azt is, hogy Kemény Imre műve, témájának feldolgozása szerint is, kitűnően megfelel a haladásról megbízható áttekintést adó műfaj összes követelményeinek. Nem elég ugyanis az, ha a szerző csak regisztrálja a szakterületén végbe
