Fogorvosi szemle, 1959 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1959-05-01 / 5. szám
SUGÁRÁRTALOM 133 A sugárterhelés felvételkor (Átlagos bőrdózis értékek a sugárbelépési oldalon. Nemzetközi Radiológus Kongresszus, Kopenhága, 1953.) Szerv Feszültség kV-ban Dosis r-ben Koponya oldalt ................. ............... 60—65 0,8 —1,2 Koponya, ap........................ ................. 65—75 1,2-1,6 Tüdő (nagy távolság)........ ............... 60—75 0,04—0,2 Gyomor .............................. ............... 75—90 1,5 —3,0 Fogak (közel folia nélkül) . . ............... 50—60 3,0 —5,0 Tüdő (ernyőszűrés) ........... ............... 75—80 0,2 —0,5 Terhesség............................. ............... 85—95 3,0 —6,0 A fogászati röntgengépek a szokásos fókusz-bőr távolsági >an másodpercenként kereken 2 r dózist adnak le. Ha azonban közelről, tubus nélkül készítjük a felvételt, mint a Purma-fé\e állkapocsízületi felvételnél, úgy itt 32—40 r-t adunk le másodpercenként. Ha esetleg 1—2 ismétlést, vagy gyakori kontrollt készítünk, jelentős dózisokat kaphat a beteg. Röntgendózis Siemens golyó felvételnél (Kruchen, 67.) Fogankénti kV MA Távolság Szűrő r/pere Egyes felvétel 2 mp. dózis státusfelvételnél 2V, f. 60 10 Tubus nélkül, 7 cm Nincs 1000 r 33 r 82,5 г .60 10 Tubussal 20 cm-ről Nincs 110 r i 4 г 10 г A status készítéskor Simpson 18 felvételt tart szükségesnek, sokan 14 felvétellel beérik, hazánkban általában 11 felvételre készítjük (Balogh, 95). Korkhaus (62) fogszabályozáskor 13-t kíván. De vannak szerzők, akik minden egyes fogra külön felvételt javasolnak. A felvételek számán kívül a film érzékenysége is fontos szerepet játszik. Budovszky és társai (20) 40 önként jelentkezőn 14 felvételt készítettek „Kodak radiatized” fogászati filmmel, mellyel felső molárisokra 4,5 másodpercet kell exponálnunk. Átlagos eredményként a felső praemoralis táján a bőrdózis 76,9 r volt. A hasi tájékot érő dózis átlagosan 0,45 r-t tett ki, de volt eset, ahol 5,6 r-t mértek. Ezek az adatok olyan figyelemreméltóak, hogy a genetikus veszélyre vonatkozó újabb ismereteink nélkül is foglalkoznunk kellene a fogászati felvételek sugárvédelmének kérdésével. Az első sugárvédelmi próbálkozások Rollins nevéhez fűződnek, aki már 1902-ben azt ajánlja, hogy a testünket ért sugármennyiséget fotográfiailag mérjük. Simon Béla (90) 1923-ban megjelent Fogorvosi Röntgendiagnosztikájában ezeket írja : „Ugyanazon betegünkről, ha a felvétel nem sikerült, vagy ha más okból ugyanazon tájékról gyors egymásutánban két, legfeljebb három intraoralis-, vagy egy-két exztaoralis felvételt készítettünk, egy-két hétnél hamarabb ugyanazon tájékról újabb felvételt ne csináljunk.” „Napi húsz felvételt számítva, a lámpától egy méter távolságra álló személy három év alatt, két méter távolságban álló pedig öt év alatt kaphat annyi röntgensugármennyiséget, amennyi a bőr gyulladásának előidézésére elegendő — írja Róna Alfréd 1931-ben (5).
