Fogorvosi szemle, 1959 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1959-05-01 / 5. szám
I 134 DR. SZTRILICH PÁL A wraclawi (boroszlói) intézetben naponta legfeljebb 5 felvételt készítenek ugyanarról a betegről. Az orvos nagyobb veszélyben van, mert 60, sőt több felvételt is készít — írja Stoehlein 1936-ban (17). ,,Ha egy fog röntgenfelvételéhez 3 mp megvilágítási idő szükséges, akkor egy felvétel 3 see X 10 mA, azaz 30 milliampersecundumot jelent. Mivel 600 mA sec a megengedett határ, ennélfogva a fenti feltételek mellett összesen 600 : 30 — 20 felvétel készíthető.” — „A sugarak hatása összegeződik, ennélfogva a megengedett felvételeknél többet három héten belül nem szabad készíteni” — írja Ferenczy 1937-ben Fogak Röntgenvizsgálata című könyvében. Az utóbbi évek külföldi szerzői közül, akiknek munkásságát részben tekintetbe vettük, a legjelentősebbek : Jung—Melvin—Kunkel (10), Smith (1), Todd—Worth (12), Reckow (14), Spear (15), Hohl (16), Praeger (19), Budowsky—Pirod—Zagarelli—Kutscher—Barnett (20), Lozier (21), Bruce— Stafne (23), Sweet (24), Keller—Pöschl (27), Goldstein (31), Bradford (32), Fitzgerald (35), Korkhaus (62), Mechanyik (41), Jung (42), Wannenmacher (46), Kruchen (67). Az európai szerzők közül elsősorban azok munkáit használtuk fel, akik az elmúlt évek fogászati töntgenkongresszusain ezekkel a témákkal foglalkoztak s megállapításaik a nagy nyilvánosság szűrőjén átmentek. Jelen cikkünkben nem foglalkozunk a fogorvosi röntgentherápiával és a vele kapcsolatos problémákkal, mivel fogászati, ún. dental gépeink nem alkalmasak erre, és a therápia kizárólag radiológus szakorvos kezébe való. Meg kell azonban említenünk, hogy erről a témáról 1929-ben Fischmann Mihálynak 182 oldalas könyve jelent meg Fogorvosi Röntgentherápia címen (92). Röviden állást kell foglalnunk a fogászati röntgenológiában felbukkanó, igen sok veszélyt magábanrejtő fogászati átvilágítási próbálkozásokkal szemben (Stadenraus-féle röntgentükör (49), Fabiunke készüléke (50), odontoskop, dentoskop Gérard szerint (61). Ezek régi szemléletünk szerint is veszélyesek és károsak voltak. Ma, amikor a beteg érdekében az általános röntgenológia csökkenti az átvilágítások számát, a fogászati átvilágítások alkalmazását egyenesen megengedhetetlennek tartjuk. A fogászati, mint minden egyéb sugárártalom mérésére három módszert alkalmaznak. Az egyik az ionizációs kamra, a dózismérő, levegőben, betegen, vagy a beteget utánzó fantomon. A másik a sugárzás mérése fotometrikus úton. A sugárzás helyére filmet szerelnek, melyet részben kontrasztot adó anyaggal vesznek körül, és megfelelő időpont után a filmet kidolgozva az eredményt kiértékelik. A harmadik a biológiai mérés, melynél a sugárzásnak kitett növény vagy állat elváltozásait értékelik. Az orvos, asszisztens sem egész testével, sem kezével nem kerülhet a direkt sugárkévébe. Ezért tiltja a rendelet, hogy a röntgen osztályra beosztott egyén kezével a filmet rögzítse, vagy a beteg fejét tartsa (54, 55). Még kevésbé rögzítheti felvétel közben a röntgen tubust, mint az sok amerikai fogorvos kézsérülésének oka (12). Hohl (16) szerint egyetlen felvételkor már túlléphetjük a toleranciadózist. A szórt sugárzás elleni védekezés valamikor csak az orvos—asszisztens problémája volt, ma azonban már a páciens egészségét is veszélyezteti. Érdekel bennünket az is, hogy ha a beteg ujjával rögzíti a filmet, a kéz milyen sugáradagot kap. Az izotópokkal való foglalkozás éppen a kezeket fenyegeti legjobban, s szakértői becslés szerint Németországban néhány éven belül már minden ötödik ember kapcsolatba kerül azokkal.
