Fogorvosi szemle, 1959 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1959-05-01 / 5. szám
SUGÁRÁRTALOM 131 akkor is, ha távoleső testrészt nagy fényréssel világítunk át, vagy nagy tubussal, esetleg tubus nélkül végezzük el a felvételt” — írja Ratkóczy professzor (2). Az általános röntgenológia törekvése az, hogy a megnövekedett diagnosztikai igényeknek eleget tegyen, de a röntgenvizsgálatok számát, és az így keletkező ma még fel sem mérhető sugárkárosodást az alábbiakkal csökkenteni igyekezzen. Az átvilágítás helyett — melyhez kereken tízszer annyi sugárdózis szükséges — lehetőleg felvételt alkalmaz. Míg egy gyomorfelvételnél 1—3 r a bőr megterhelése, addig egy 5 percig tartó gyomorátvilágításkor a beteg bőrét 70—100 r éri. Az átvilágításkor szakszerű kivitelezést, kellő hosszú szemadaptációt kívánnak, hogy a sötétséghez alkalmazkodott szem kisebb gépterhelés mellett is kiértékelhesse a képet. Az átvilágítás alatt minden időveszteséget jelentő ténykedést, felesleges beszédet stb. a minimumra redukálnak. A röntgenezés indikációit megszűrik, és kellő ok nélkül javasolt röntgenezést megszüntetik. Megkívánják, hogy a röntgenvizsgálat határozott célú legyen. Tehát az orvos alapos vizsgálata után, konkrét cél érdekében kérje a vizsgálatot. Kímélik az érzékeny testrészeket, kis sugárkaput alkalmaznak, s ahol számottevő gonádkárosodással kell számolni, ott letakarást végeznek. Gyerekeknél különlegesen óvatosan járnak el a fokozott sugárveszély miatt. Átvilágításkor az oldalsugárzás a legerősebb s ezért a betegnek kontrasztanyagot nyújtó dolgozókat különlegesen, az eddiginél jobban védik (Minárik, 45). Csökkentik a térfogat-dózist, kis tubusok alkalmazásával, a sugár szűrésével és kemény sugártechnikával. A sugárvédelmi előírások kötelező megtartását mindenkire nézve szorgalmazzák. Sugárvédelmi intézkedéseinket az 1952-ben kiadott 3840. E. Ü. M. r. rendelet részletesen körülhatárolja (54). A sugárzás elleni védelem orvosi röntgenüzemben M. N. 0. Sz. 824-51. szabvány a legnagyobb szakszerűséggel ismerteti az alapfogalmakat és az orvosi röntgenüzemek szerkezeti, szerelési és használati előírásait. A magyar szakirodalomban számosán, így Ratkóczy (2), Zsebők (1), Görgényi (3), Várterész (6), Rodé (37), Minárik (45), Wachsmann (46), Wald Béla (68), Vándor (73), Kisfaludi—Herendi (74), Bugyi (75), Fóti—Deák (76), Bozóky (79), Dénárt (86), Korányi (88) foglalkoztak részletesen a röntgensugárzással, annak ártalmas hatásával és az ártalmak megelőzésével. Bár védekező előírásaink az egyéni védelem szemszögéből majdnem tökéletesnek mondhatók, a védekezési eredmények mégsem kielégítőek. Langendorf és Wachsmann (1) a freiburgi egyetem sugárvédelmi tanácsadó állomásán 1951. óta közel 8000 vizsgálatot végzett. Ennek alapján a rtg. osztályok orvosszemélyzetének 9,4%-a, az asszisztensek 11,4%-a szenvedte el a heti 0,5 r-t meghaladó sugárártalmat. Ugyancsak külföldi megállapítás, hogy a rádióizotópokkal foglalkozók 30%-a szenved a megengedettnél több sugárzást. Az Országos Röntgen és Sugárfizikai Intézetben Deák Pál dr. Kockás Gyula dr. és Vittay Pál dr. (4) az ország 162 röntgenintézetében, illetőleg osztályán végeztek sugárvédelmi méréseket. E vizsgálataikból számos hiányosságot állapítottak meg. így találtak osztályt, ahol a röntgensugár a fa ajtón, vagy az üveg ablakon akadály nélkül kijutott, s nem vették tekintetbe az ablaknál előírt tíz méteres távolságot. Előfordult, hogy a tubus és szűrőcserét teljes terhelés mellett végezték. Több helyen a tubus házi javításával annak elnyelőképessége 20—30%-kai emelkedett s az átvilágítási mező egyenetlenné vált. A gyermekek tartását sehol sem oldották meg tökéletesen. Különösen nem röntgen
