Fogorvosi szemle, 1957 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1957-03-01 / 3-4. szám

66

MIKLÓS ISTVÁN DR.

zavarok, allergiás állapot stb.) által okozott általános szervezeti ellenálláscsökkenés is szerepet játszhat.

Ginzburg (13) vizsgálatai elsősorban a hiányos táplálkozás, a C-vitaminhiány, az ételek fehérjetartalmának viszonylagos elégtelen volta és különösen a fehérjék elégtelen kihasználása kérdéseivel foglalkoznak. A hiányos táplálkozásnál a keletkező toxinok és káros anyagcseretermékek főleg a kötőszövetben rakodnak le és abban destruktiv és reaktiv változásokat hoznak létre, az érfalak lézióját, a kapilláris keringés zavarát, melyeknek következménye az íny megbetegedése. Hangsúlyozza továbbá, hogy az ínytasakból kiinduló intoxicatiónak nagy szerepe van a fekélyesedés kifejlődésében.

Rosebury (29), Dicker (19), Melczer (24), Anspach, Kantorovitz és Sauerwein (1) kísérletei, hogy egészséges egyénekre vagy állatokra a betegséget átvigyék, mindezideig egyik kórokozóval sem sikerültek. Ott, ahol tömeges megbetegedések fellépéséről számolnak be [Battle és Creech (5)], az endémiák fellépését a tartós konzervfogyasztás és a friss táplálék hiánya segítették elő.

A fekélyes ínygyulladásnak a legtöbb szerző heveny és félheveny, a szovjet szerzők heveny és idült alakját különböztetik meg. Azt, állítják, hogy mindkét alaknál a heveny tünetek dominálnak ; a gyorsan gyógvulókat heveny, az elhúzódókat félheveny, illetőleg idült alakoknak nevezik. Hoppe és Meyer (18) szerint a heveny esetek 90%, a félhevenyek 10%-ban fordultak elő. Ginzburg (13) betegei közül 81,5%-ának heveny, 19,5%-ának idült gingivitis ulcerosája volt.

Lukomszkij (23) az idült formát úgy tekinti, mint a parodontitisnek korábban észre nem vett, vagy nem feltűnő tünetét.

Ginsburg (13) szerint bár a heveny és idült alakok klinikai megjelenési formája külsőleg hasonló, mégis vannak olyan jelek, amelyekkel elkülöníthetők. Heveny alakoknál jellemzőnek tartja a heveny lefolyást, spontán visszafejlődésre való hajlamot, továbbá az idejében megkezdett és racionális terápiára gyorsan bekövetkező gyógyulást. Idült folyamatokra főleg az jellemző, hogy egy hónapig, sőt még tovább is tart a kezelésük és nehezen gyógyulnak. Az idült folyamatokat két csoportra osztja : az elsőnél nincsenek mytasakok és parodontitisre utaló egyéb tünetek, a másodiknál mindezek megvannak.

Röviden megemlítem, hogy a genuin gigivitis ulcerosa mellett ismeretesek a szervezet súlyos rezisztenciacsökkenésével járó — leukaemia, agranulocytosis és nehézfémsók által kiváltott — fekélyes folyamatok, melyek klinikai megjelenésükben és lefolyásukban a genuinnal szemben különbséget mutatnak. Ezen esetek száma azonban kicsiny és kezelésük elsősorban bel- és bőrszakorvosok hatáskörébe tartozik. A stomatológusok a diagnózis korai felállításában [Sugár-—Bánhegyi (32)] és a helyi kezelésben segédkezhetnek.

A gyógykezelés vonalán is az utóbbi időben sok fejlődéssel találkozunk. Előbb különböző dezinficienseket, később chemotherapeuticumokat, majd antibiotikumokat és vitaminokat használtak, gondos helyi kezelések mellett. Вruszt (7) sulfamidtól, Oravecz (27) 1% tripaflavintól. Sugár (34) salvarsan ecseteléstől, Franki (10) a penicillintől láttak jó eredményeket. Sallay (30) a heveny stomatitis ulcerosa gyógykezelésének normáját írta le. Balogh (3) ezen betegek fekvőosztályon való elhelyezését javasolja, hogy naponta többszöri kezelést kaphassanak.

Fekélyes íny- és szájnyálkahártya-gyulladásos betegeink kezelése folyamán azt láttuk, hogy a betegek egyrészénél kezeléseinkre kisebb-nagyobb fogágypusztulás után gyógyulás lépett fel, az esetek másik részénél azonban a gyulladásos folyamat minden kezeléssel dacolva fogágygyulladásba (párodon-