Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-02-01 / 2. szám
A FÉMKAPOCS ÉS RETENCIÓ 51 4. A fémkapcsos elhorgonyzásra alakjuknál és dimensiójuknál fogva a nagyőrlők a legalkalmasabbak, a négy frontfog pedig úgyszólván teljesen alkalmatlan. Ez utóbbi fogakon csaknem kizárólag Eonyhárd- vagy Endlong-féle rugalmas nyelű kapcsot alkalmazunk. Ezeknek rögzítőképessége azonban csekély, éppen ezért szabad végű protézisnek még csak megközelítően kielégítő elhorgonyzására sem alkalmasak. Mindezen kívül e kapocsféleségek az esztétikai igényeket sem elégítik ki. Már e tény egymagában is ellenjavallja fémkapcsok alkalmazását frontfogakon. 5. A gingiválisan megtámasztott protézis — főleg az alsó — az állcsontgerinc sorvadása miatt, rövidebb-hosszabb viselés után süllyed. Ezt főleg azzal magyarázhatjuk, hogy a fémkapcsos rugalmas elhorgonyzás nem korlátozza jelentősen a fogmű vízszintes irányú elmozdulását. * 6. A támfogon a fémkapocs okozta caries nem ritka jelenség. Ezért, egyrészt a caries profilaxis érdekében, másrészt a támfognak a kapocstartás szempontjából kedvezőtlen alakja miatt, igen gyakran kényszerülünk a kapocstartó fog megkoronázására. Bármely elhorgonyzási módszer értékét jelentősen csökkenti az, ha eredményessége a kapocstartó fog megkoronázásától függ. A retentiós elhorgonyzás lényege és kritikai értékelése A retentiós vagy más szóval a dento-alveolaris elhorgonyzás lényege, hogy a fogmű elhorgonyzására nemcsak a támfogat, hanem mind ennek, mind a szomszédos fogak fogmedernyúlványának vestibularis felszínét is felhasználjuk. Ez utóbbi terület sokszor jelentősen alámenős részei, az alveolaris ív egyes helyein levő szögelhajlások kiválóan alkalmasak a megkapaszkodáson alapuló rögzítésre. E bonctani adottságok ugyanis lehetővé teszik, hogy már enyhe nyomásra is jelentős súrlódás keletkezzék. Ezért elégséges, ha a retentiós kapocs alveolaris karja a protézis nyugalmi helyzetében enyhe érintkezéssel, feszülés nélkül, tehát terheletlenül simul, s nem nyomással szorul a fogmedernyúlványt borító gingiva propria felszínéhez. A kapocskar ilyen módon való kiterjesztésével igen jelentősen neveljük az elhorgonyzás hatásosságát, olyannyira, hogy a fogpótlásiam szempontból legkedvezőtlenebb típusú foghiány esetén is — ha például egy nagyőrlö vagy a két középső metszőfog alkotja a maradékfogazatot — dento-alveolaris elhorgonyzással a fogmü kifogástalan stabilitását biztosíthatjuk. A retentiós elhorgonyzás hatásmechanizmusa és jellegzetességei Á dento-alveolaris elhorgonyzás hatásmechanizmusa — bár az erőátvitel itt is rugalmas — alapvetően különbözik az erőtörős fémkapocsétól. Ennek okai a következők : 1. Dento-alveolaris elhorgonyzáskor a műínynek a fogmedernyúlvány vestibularis felszínére való nyélszerű továbbvezetésével nemcsak az elhorgonyzás hatásosságát fokozzuk, hanem ugyanakkor lényegesen növeljük az erővel szemben mutatkozó ellenállási felületet is. Ennek eredményeképpen kisebb lesz az elhorgonyzási területen az egységnyi területre jutó fajlagos erő. Ez protétikailag azt jelenti, hogy kisebb lesz mind a támfog, mind a lágyrésszel borított fogmedernyúlvány megterhelése. A dento-alveolaris elhorgonyzás további előnye, hogy az alaplemez eme kiterjesztésével a protézis horizontális irányú elmozdulását a támfogtól függetlenül korlátozzuk. E megállapítások azt jelentik, hogy dento-alveolaris elhorgonyzáskor a támfog alveolaris és intraalveolaris támasztószövete, valamint a rágónyomás terhét viselő állcsontgerinc a vízszintes irányú erőhatások által nem, vagy alig károsodik. Az állcsont gerinc sorvadását ritkán észlelhetjük.
