Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-04-01 / 4. szám
104 LUSZTIG GÉZA DR. mennyi írható az alkalmazott szer és mennyi a pulpa regenerációs, illetve reparációs képessége javára. ad 2. A vitális kezeléssel szembeni nem egységes állásfoglalás másik oka a pulpitisek klinikai és szövettani diagnózisa közti eltérés, ami látszólag megnehezíti az indicatio felállítását. Greth vizsgálatai voltak azok, amelyek először hívták fel a figyelmet a pulpitisek klinikai és szövettani diagnózisának igen nagyfokú eltérésére. Adatai szerint kb. csak 25%-os megegyezés áll fenn a kétféle diagnózis között. Ezek a vizsgálatok, amelyeket más szerzők is megerősítettek, voltak az okai annak, hogy az orvosokat a jó kísérleti és klinikai eredmények ellenére is elriasztották a vitális amputatiok gyakorlati alkalmazásától. Egy ilyen bizonytalan diagnosztikai alapra beállítani a kezelést, csakugyan nem túlságosan biztató. Greth ezen vizsgálataival szemben a gyakorlati tapasztalat : a bizonytalan klinikai diagnózis ellenére egyes kutatók által megállapított, szövettanilag alátámasztott, éppen fordított arányt mutató jó vitalamputatios eredmények, amelyekhez hasonlót mutatnak az általunk antibiotikumok segítségével végzett vizsgálatok is. Ezen ellentmondás magyarázatát — véleményünk szerbit — Mehtejsz szovjet szerző 1949. és 1952-ben közzétett, a pulpitisek klinikai és szövettani diagnózisa közti eltérésekről és a fogbél ellenálló képességéről szóló szövettani vizsgálatai adják meg. Greth adatainak megerősítése mellett megállapította, hogy különféle pulpitiseknél a gyökéri pulpa csak 10%-ban volt fertőzött, illetve gyulladt és 90%-ban a gyulladt kamrai pulpát hyalinszerű szövet határolta el a gyulladásmentes gyökéri résztől. Ez magyarázatát adja a diagnosztikai bizonytalanság és a jó kísérleti eredmények közti ellentmondásnak, mert az esetek 90%-ában csak az eltávolítandó kamrai pulpa volt gyulladásban. A gyakorlat számára ebből két következtetés vonható le. Először : ha a fenti 10%-os hibaforráshoz még néhány százalék műtéti technikai és egyéb okok miatti sikertelen esetet veszünk, akkor is olyan eredményre számíthatunk vitalamputationál, amely azt rutineljárásra alkalmassá teszi. Ezt úgy a régebbi, mint a mi kísérleteink is igazolták. Másodszor : a vitalamputatio sikere a gyökérpulpa fertőzése elleni küzdelmen áll vagy bukik. Hellner és Feldmann közismert megállapítása szerint a gyökérpulpa elhegesedése vagy elzáródása fertőzés jelenlétében nem következhetik be. Bekövetkezésük pedig a fertőzés megszűnésének biztos jele. Kísérletünk lényege tehát az volt : aseptikus körülmények között amputálni a pulpát, antibiotikumok segítségével steril környezetet biztosítani a gyökérpulpa számára és a gyógyulást rábízni a pulpa vitalitására, biológiai erejére. A pulpa biológiai erejének elsősorbani jelentőségét és mint kivizsgálandó problémát Dausch és Sauerwein is megemlítik 1952. júniusában megjelent cikkükben, felvetvén a kérdést, vajon szükséges-e gyógyszeres mészdepot elhelyezése a pulpacsonkra a mészfedő képzéséhez, vagy a szükséges mész elvonható-e a vérplazmából enélkül is. A különböző antibiotikumok nem minden baktériumra és nem egyforma mértékben hatnak. Ezért kísérletünknél többféle antibiotikumot tartalmazó pasztát alkalmaztunk. A paszta grammonként 50 000 E. penicillint, 6—6 miligramm streptomycint és threomycint tartalmaz, elosztva a következő alapanyagban : marfanil 50%, cinkoxyd 10%, cera alba 5%, oleum helianthi 20%, lanolin 15%. Az általunk használt anyag hatékonyságára és tartósságára vonatkozólag kísérleteket végeztünk. Akut pulpitiszes fogból kitenyésztett baktériumokat véres agaron szélesztettünk és ugyanakkor erre egy platin kacsnyi antibiotikumos pasztát oltottunk be. Negyvennyolc óra múlva 42 milliméter átmérőjű
