Fogorvosi szemle, 1954 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
FEKÉLY ES SZTOMATITISZEK PATOGENETIKUS TERÁPIÁJA 25 nyelv idegeire gyakorolt reflexhatást a gyomor-béltraktus centripetális idegeinek túlingerlése következtében. Ismeretes az is, hogy minden heveny fertőző betegség (kanyaró, vörheny, kiütéses tífusz, grippe), amely a szájüreg fekélyes bántalmát szokta okozni, nagyfokú neurotrop tulajdonsággal tűnik ki (Entin, Bronstein és Skoljár). Mogilnickij és mások megfigyelései éppúgy, mint GlusJcov, Kartasev és Szperanszkij kísérleti kutatásai szintén meggyőzően alátámasztották a neurotrop faktor jelentőségét a szájüreg fekélyes folyamataiban. A fekélyes sztomatitisz patogenezisében kétségkívül nagy jelentőséggel bírnak a szájnyálkahártya és a széli parodoncium morfológiai és funkcionális sajátságai. A szájüregben levő nagykiterjedésű recepter mezők, amint arra Jevdokimov rámutatott, a nyálkahártyát a külvilággal való érintkezés gazdag zónájává teszik. Meg kell azonban említenünk, hogy a sztomatológiában, éppúgy, mint a klinikai orvostudomány egyéb területein is, a gyulladásról volt olyan vélemény is, hogy az a kóros inger közvetlen hatására fellépő helyi reakció. A reakció neuroreflektorikus mechanizmusát, az ingernek az idegrendszeren át kifejtett közvetlen hatását és a gyulladásnak olyan szemléletét, hogy az az egész szervezet szöveti reakciója, elvetették vagy nem értékelték kellőkép. Mi úgy véljük, hogy a sztomatitisz és különösen a fekélyes sztomatitisz az esetek többségében reflektorikus úton jön létre, az ingernek a szájnyálkahártya perifériás beidegzési apparátusára való hatása következtében, vagy főkép a belső szervek centripetális idegei perifériás végződéseinek ingerlése kövekeztében. A mi megfigyeléseink éppúgy, mint más szerzőké is, azt mutatják, hogy a fekélyes sztomatitisz változatos klinikai megjelenési formáit, a kóros folyamat kiterjedését és mélységét, viharos vagy elhúzódó lefolyását, a folyamat progresszióra vagy visszafejlődésre való hajlamát a szervezet reagálóképessége határozza meg, amely elsősorban az idegrendszer állapotától függ és a külső környezet körülményei és tényezői is befolyásolják. A patogenezis helyes értelmezése nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szempontból is jelentőséggel bír, mivel ez határozza meg a fekélyes sztomatitiszben szenvedő betegek patogenetikus terápiájának alapelveit. Az orvosoknak az a törekvése, hogy közvetlenül a fekélyes sztomatitisz kórokozójára gyakoroljanak hatást, ösztönözte őket arra, hogy a sebészetben és a bőrgyógyászatban használatos gyógyszerek majdnem teljes arzenálját felhasználják. Magától értetődik, hogy a baktériumoknak a szájüregben való megsemmisítése megvalósíthatatlan és céltalannak bizonyult. A klinikus célja nem az, hogy megsemmisítse a mikrobákat, hanem az, hogy gátolja szaporodásukat, gyengítse virulenciájukat és kedvezőtlen feltételeket teremtsen fejlődésük számára. Meg kell azonban említenünk, hogy napjainkban a fekélyes sztomatitisznél alkalmazott terápia nem ritkán sablonos antiszeptikus öblögetések rendeléséhez és a gyulladt nyálkahártya különféle edzőszerekkel való többszörös ecseteléséhez vezetett, anélkül, hogy tekintetbe vették volna a betegség lefolyásának fázisait és a szervezet általános állapotát. A gyógyszerek kolosszális arzenálja, amit a különböző szerzők ajánlottak, nem nyújt helyes tájékoztatást a gyakorló orvos számára egyik vagy
