Fogorvosi szemle, 1954 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
98 SIMON BÉLA DR. tartama alatt lezajlik úgy, hogy az érzéstelenség megszűntekor már legfeljebb csak egy olyan kisfokú zsibongást érez a beteg, ami fájdalomnak nem is nevezhető és így csillapításra nem szorul. Nem zajlik le ilyen hamar a betegség és a beavatkozás utáni fájdalom, ha a fogeltávolítás pl. csonthártyalob miatt történik. Ebben az esetben feltétlenül számítanunk kell az érzéstelenség megszűnte után egy olyan csökkenő tendenciájú utófájdalomra, amit bizonyos ideig még csillapítanunk kell, Egyedül abból a tényből tehát, hogy a műtéti beavatkozás nem szüntette meg azonnal és teljesen a korábban fennállott fájdalmat, még egyáltalán nem következtethetünk arra, hogy a beavatkozás sikertelen volt, legfeljebb arra, hogy a betegség által okozott kóros szöveti elváltozások jelentősek voltak. Ha a műtét után még meg is maradt bizonyos fájdalom, a műtét sikerét a fájdalom csökkenő tendenciája bizonyítja. Az ilyen természetű fájdalmak esetében tehát jogosult és egyben elegendő is a fájdalomcsillapítók alkalmazása. Ha ellenben a befejezett műtét utáni fájdalom tartósan eléri, sőt túlszárnyalja a műtét előtti fájdalmai vagy bizonyos fokú csökkenés után a fájdalom ismét fokozódik, esetleg hullámzóvá válik, műhibának tekinthető, ha megelégszünk a fájdalomcsillapítók alkalmazásával és nem kutatjuk a kiújuló fájdalom okát. Ennek megszüntetése nélkül a fájdalomcsillapítók csak eltakarják a recidivába való átmenetet vagy az esetleg súlyosabb jelentőségű szövődmények kifejlődését és így könnyen elmulaszthatjuk a szükséges beavatkozás legkedvezőbb időpontját. A betegség természetéből folyó „normális“ utófájdalmakon kívül számítanunk kell arra is, hogy a műtéti beavatkozás sebfelszínek, sebüregek teremtésével a szöveteknek a külső miliőhöz való viszonyát is úgy változtatja meg, hogy most már a külső miliőt alkotó tényezők fájdalomkiváltó hatása is érvényesülni fog. Mindaddig tehát, amig a szövetek természetes védelme (sebszélek összetapadása, granulációs szövetek képződése, pörkképződés, stb.) ki nem alakul, a sebfelszínek védelméről gondoskodnunk kell. A kórosan megváltozott belső miliő normalizálását célzó egyéb fizikai gy ógyei járások közül leggyakrabban a hőhatást és a sugaras terápiát szokták alkalmazni. A hőhatások közül a hideg-hatást rendszerint a lágyrészekben lezajló gyulladások visszafejlesztésére illetőleg kifejlődésének megelőzésére szokták vizes borogatás alakjában alkalmazni. Fertőzéses gyulladás esetén szubjektív jólesik ugyan a gyulladt, forró bőrfelület lehűtése, terápiás értéke azonban a hideg borogatásnak nincsen. Pizikokémiai ártalmak által kiváltott steril gyulladás esetén azonban a hideg borogatás valóban csökkenti a feszülés érzetét, csillapítja az esetleges fájdalmat, sietteti a folyamat lezajlását és néha még az arcduzzanat kifejlődését is megakadályozza. Növeli a hideg gyulladást csökkentő hatását, ha azt 5—10-szeres hígítású Burow-oldat alakjában alkalmazzuk. (Fturow-oXáííi : 5%-os alumínium aceticum tartaricum solutum). Ugyancsak növeli a hideg hatását, ha a borogatást olyan vízzel végezzük, amelynek egy literébe egy evőkanálnyi plumbum aceticum basicum solutumot keverünk. Érzékenyebb, fehérbürű egyéneknél célszerű az arc bőrét az antiflogisztikumos borogatások enyhén edző hatásával szemben vazelinnal védeni. A meleg-hatást a lágyrészek fertőzéses gyulladása esetén alkalmazzuk a beolvadás siettetésére. A lágyrészek duzzanattal járó fertőzéses gyulladása az infiltráció szakában a legfájdalmasabb. Közvetve szolgálja tehát a fájdalomcsillapítás érdekét minden olyan eljárás, így a meleghatás is, ami a beolvadás siettetésével az infiltráció szakát megrövidíti.
