Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-06-01 / 6. szám
178 HUSZÁR GYÖRGY DR. ÉS SCHRANZ DÉNES DK. díszes kultúrának mint önálló helyi csoportja alakult ki a Kőrös kultúra és a Bükkhegység vidékén az ú. n. bükki kultúra. Ezzel egykorú a Tisza vidékéről kiinduló tiszai kultúra, amely már az ú. n. szalagdíszes kultúrához tartozik. Az újabb kőkorban ez a kultúra betört a Dunántúlra. A megváltozott leletanyagból, települési és temetkezési módból régészeink arra következtetnek, hogy nemcsak kulturális, szellemi hatásról van szó, hanem nagyobbarányú letelepedésről. A neolithkor végén délnyugati irányból újabb népáramlás jutott el a Dunántúlra, s nyomait sok tolna- és baranyamegyei leleten megtaláljuk. Jellegzetessége a geometrikus díszítésű és mészbetétes kerámia. Bár a Dunántúlon az újabb kőkor minden szakában már számos emberi telep volt, mégis kevés a hiteles csontvázlelet. Ennek természetes oka az, hogy a csontmaradványok a nagyon hosszú ideig tartó kedvezőtlen körülmények között pusztulnak, megsemmisülnek. A hazai neolithicum csontmaradványai majdnem mind az újabb kőkor végéről, a kő-rézkorból (aeneolithicum) származnak. A német és osztrák kutatók anyaga is ugyanebből az időből való. Az anyagunkban szereplő neolithkori koponyák különböző kultúrákból származnak. Ezek bizonyos mértékben egymásba folynak. Egymástól elkülönítésük azonban azért szükséges, mert míg a többi tárgyalandó történelmi időszakok tartama legfeljebb 4 évszázad, addig a neolith-aeneolithkor több évezredig tartott. A Bánhidán napvilágra került koponya az újabb kőkor elejéről való, amelyet a vonaldíszes kerámiai kultúra jellemez. Ideje I. e. 4500—4000 között. E koponyán egy, a zománc-cementhatárról kiinduló cariest, egy gyökeret és három életben történt fogelvesztés nyomát (gyógyult alveolus) találtunk. A Bicske—Galagonyás-i temető öt koponyája már a neolithkori szalagdíszes kultúra, idejéből, az ú. n. tiszai kultúra második időszakából származik (I. e. 4000— 2500). A koponyákban talált 68 fogon szuvasodást nem észleltünk. Két maturus korcsoportba tartozó koponya 5, illetőleg,3 őrlőfog hiányát nem szuvas, hanem — figyelemmel a megmaradt fogak nagyfokú abrasiójára — abrasiós eredetű fogelvesztésnek minősítettük. A fentieknél sokkal gazdagabb vizsgálati anyagot szolgáltatott az újabb kőkor végét jelző aeneolithicum (I. e. 2500—2000). A Wosinszky (139) által feltárt lengyeli, és a Bombay (35) által felkutatott zengővárkonyi és ágostonpusztai koponyák közül összesen 42-t tudtunk megvizsgálni. A múlt század végén kiásott lengyeli aeneolith telep koponyáinak egy része külföldre került. A koponyák közül csak 3 állt rendelkezésünkre. Az egyik a budapesti Embertani Intézet birtokában levő, Malán (82) által 1929-ben részletesen leírt koponya. A hozzátartozó állkapocs hiányzik. Vizsgálatunk idején a felsőállcsontban csak 5 fogat találtunk, ezek szúmentesek voltak, s abrasiójuk kifejezett. Malán e koponya fogairól a következőket írja : »Feltűnő rajtuk a nagyszámú és nagyterjedelmű fogszú : mindkét második zápfogés a bal bölcseségíog szuvas«. Mi ezeket a fogakat, s így a szuvasodásokat nem észleltük, mert azok postmortalisan elvesztek a gyűjteményen belül. A Magyar Nemzeti Múzeumnak is volt 2, a szekszárdi múzeumnak 1, in situ helyzetben őrzött lengyeli csontváza. A háborús pusztítások következtében ezekből csupán egy koponya maradt meg jól megtartott fogazattal. Az alsó frontfogakat labiálisán is fogkő borítja. A jobb alsó 7-esen buccalisan cementcariest találtunk (2. ábra). A harmadik lengyeli koponya (a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában) 6—7 éves gyermeké, szúmentes fogazattal. Az állkapocsban már megvannak a 6-osok, a felső állcsontban azonban még nem törtek elő. A tejőrlők másodfokú abrasiót mutatnak. A külföldre került lengyeli koponyákat Virchow (133) ismertette (1890). Az állcsontokat és a fogak állapotát tüzetesen leírja, szuvasodásról nem tesz említést, csak a nagyfokú abrasiót emeli ki. A zengővárkonyi kő-rézkori település lakói az embertani vizsgálatok szerint a protomediterrán fajta (negroid vonású) keverékéhez tartoztak. Az ásatások leletei, továbbá a kiásott telepek fényt vetnek a tolna-baranyamegyei aeneolith ember életmódjára. Lakásuk földbeásott veremlakás volt. A lakosság zárt településben lakott, földműves nép volt. Több adatunk van a táplálkozásukra is. Bökönyi a zengővárkonyi ásatásból 1603 állati csontmaradványt vizsgált meg. A csontok
