Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1952-04-01 / 4. szám

KÉRDÉS—FELELET

119

>KÉRDÉS — FELELET«

A mindennapos gyakorlat problémái

Rovatvezető: Sztrilich Pál dr.

99. A retropulzio kérdése.

Vári Lajos dr. fogszakorvos (Igái) az alábbi kérdést küldte be.

50 év körüli nőbetegnek alsó és felső részleges protézist készítettem. A páciensnek előzőleg hosszabb idő óta hiányoztak a moláris fogai. A szájban maradt felül a jobb 8-as, és a bal 7-es, alul a jobb 3-as, a bal 4-es és 5-ös fogak.

Felül 13 fogas, alul 11 fogas darabot kapott. A fogpróbakor nem volt a páciensnek észrevétele, ellenben midőn a kész fogsorokat szájba helyeztem, a páciens úgy találta, hogy állkapcsa az összeharapásnál szokatlanul hátra kerül (retropulzióba).

Kérem, hogy alábbi kérdéseimre szíveskedjenek választ küldeni:

a) Lehetséges-e, hogy a hosszú ideig tartó fogatlanságának ideje alatt a páciens propulziós állkapocstartáshoz szokott és én ezt az állkapcsot a fogsorokkal normális centrálokkluzióba állítottam, ami a páciensnek szokatlan, de idővel hozzá fog szokni, tehát a fogsor átállítására (új felső darab készítésére) nem lesz szükség?

b) Miről lehet felismerni (a páciens szubjektív bemondásától függetlenül), hogy a retropulzio, melyről a páciens panaszkodik, valódi-e, vagy pedig csak a páciens érzi úgy, miután előzőleg propulzióhoz szokott?

c) Ha a retropulzio felismerhetően valódi, mi a teendő?

A kérdésre Kemény Imre dr., kiváló protetikusunk, a budapesti Központi Fogorvosi Rendelő és Továbbképző Intézet főorvosa az alábbi választ adta.

Az állkapocs mindenirányú elmozdulásait centralokkluziós helyzetéből kiindulva végzi. Ez vonatkozik a retropulzióra is. Az állkapocs retropulziós elmozdulásakor az izületi fejecs közvetlenül érintkezik a külső hallójárat elülső falával. Az állkapocs retropulziós helyzete tehát nem azonos a centralokkluziós helyzetével, ez már egy mozgás eredménye, amit az izületi fejecs centralokkluziós helyzetéből kiindulva végez. Qysi szerint az állkapocs csak az esetek igen kis százalékában képes retropulziós mozgást végezni. Az állkapocs retropulziós elmozdulása — hasonlóan az állkapocs többi mozgási pályáihoz — a regisztrálás módszerével mutatható ki.

Harapásvételkor az állkapocs nem juthat retropulziós helyzetbe, hacsak valamilyen módon — pl. a viaszsáncba helytelen szögelhajlásban helyezett lamellákkal — nem kényszerítik.

Ez főleg nem történhet meg olyan egyénnél, aki az őrlőfogainak elvesztése következtében csak a frontfogaival »rágott«, amit csak az állkapocsnak extrém propulziós elmozdításával érhetett el. Az ilyen betegek harapásvételkor állkapcsukat rendszerint propulzióba lendítik.

Kartársunk tehát harapásvételkor a helyes centralokkluziót határozta meg, nem pedig az állkapocs retropulziós helyzetét rögzítette le. Ezt igazolja az is, hogy a műfogak a szájban is az artikulátorban történt felállításuknak megfelelően, az állkapocs erőszakolt hátramozdítása nélkül is érintkeznek egymással. Az állkapocs retropulziós helyzetében lerögzített harapás következménye fogsorzáródáskor éppen úgy megnyilvánul, amint az az állkapocs propulziós vagy lateralpulziós helyzetében megmutatkozik.

A beteg panaszainak oka nyilván az, hogy még nem tanult meg ismét az őrlőfogaival rágni ; rágáskor még mindig extrém propulziós elmozdulást akar végezni. Amíg erről nem szokik le, protéziseit funkcióképteleneknek fogja találni. Ha ez az oka a protézis működésképtelenségének, akkor csak meghosszabbodott adaptációs időről beszélhetünk s ez még egymagában nem indokolja a protézis újrakészítését.

Gondolni kell azonban, hogy a működésképtelenségnek esetleg más oka van, pl. a harapás a kelleténél magasabb vagy alacsonyabb, vagy a műfogak rágófelszínei nem megfelelők, s így akadályozzák az állkapocs artikulációs mozgásait. Esetleg más rejtett szerkesztési hibák okozzák a funkcióképtelenséget. Természetesen ilyen esetben indokolt a protézisek újrakészítése. Általában azt mondhatjuk, ha a páciens teljes protéziseit nyolc héten, részlegeset két héten belül nem képes megszokni, helyesnek mutatkozik azok újrakészítése.

100. Inlay-fclkalapáló eszköz.

Az inlay-k (betétek) vagy öntött tömések a tömésféleségek legtökéletesebb fajtái közé tartoznak.

Legelterjedtebbek a fémbetétek, melyeknek behelyezésekor erőre van szükségünk, hogy helyükön jól üljenek.

A szükséges erőt kifejthetjük nyomással is, de helyesebb, ha kisebb ütéseket, kalapálást alkalmazunk. így jobb a munka-effektus és kevésbbé veszélyes a ténykedésünk.

Ha egy szöget kezünkkel deszkába igyekszünk benyomni, ez aligha sikerül. Ugyan-