Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-02-01 / 2. szám
SZOKATLAN ELHELYEZKEDÉSŰ ÉKALAKÜ HIÁNY ESETE 49 Szokatlan elhelyezkedésű ékalakú hiány esete Irta : László Jenő dr. OTI rendelőintézeti főorvos. Az alábbi eset nem annyira gyakorlati fontossága, inkább érdekessége miatt érdemel meg néhány szót. Az utolsó évtizedek irodalmában általánosan elfogadott vélemény alakult ki az ékalakú hiányok elhelyezkedésére és aetiologiájára vonatkozólag. A szerzők legnagyobb része megegyezik abban, hogy legtöbbször a fogívnek legkisebb rádiuszával bíró helyén, tehát a szemfogakon, a labialis felszínen, a nyaki régióban észlelhető, leírják a mindnyájunk által jól ismert alakját és küllemét; ugyancsak megegyeznek a kórokot illetőleg is, hogy t. i. a fogkefe és a fogpor túlságosan intenzív dörzsölőhatásának a következménye. Jelen esetünkben az ékalakú hiány egy 28 éves nőbeteg jobb alsó bölcseségfogának mesialis oldalán jelentkezett. A fogat periodontitis miatt kellett eltávolítani. Már az előzetes röntgenfelvételen (1. ábra) látható volt a mesialis oldali anyaghiány, amelyről azonban inkább cariesre lehetett gondolni. Extractio után megvizsgálva a fogat, láttuk, hogy a mesialis oldalon, a zománc-cement határon jól kifejezett ékalakú hiány van, amelynek oldalfalai hegyes szögben találkoznak (2. ábra), alapja kemény, felpuhulástól mentes. Az egyedüli különbség a tipikus ékalakú hiányokkal szemben, hogy a határoló felületek nem tükörfényesek. Először arteficialis, a szomszédos fog cariesének ellátásakor használt fúró, vagy szeparáló korong okozta hiányra gondoltunk, de mivel a szomszédos fog érintkező felülete cariestől mentes volt, ennek lehetősége elesett. Gondoltunk még rendszeresen és túlzottan használt fogpiszkálóra, vagy fogselyemre, azonban ezirányú kérdésünkre negativ választ kaptunk. A beteg többi fogain ilyen elváltozás nem volt található. Az irodalomban a lokalizációra vonatkozólag a szerzők között alig van eltérés. Az utolsó évtizedek rendelkezésre álló irodalmában egy olasz szerző (Siro Taviani) és Thoma kivételével kizárólag a buccalis felszínen megjelenő ékalakú hiányokról tesznek említést, míg a múlt évszázad irodalmában több helyen előfordul, hogy beszámolnak a többi felszínen, így az approximalis felszíneken megjelenő ékalakú hiányokról is. Thoma 1944-ben megjelent oralis pathologiájában beszámol egy esetről, ahol a fogselyemnek 15 éven keresztüli intenzív használata a molarisok distoapproximalis felületein ékalakú hiányokat okozott. Ezek azonban nem ékalakúak, hanem mélyen benyúló, négyszögletes keresztmetszettel bíró hiányok, tehát nem egyeznek az itt közölt esettel. Nyilvánvaló, hogy esetünkben, a két fog közötti területen a fogkefe és fogpor dörzsölő hatásának nem lehetett szerepe. Nézzük, milyen egyéb magyarázat jöhet szóba? Az idevágó elméletekben meg kell különböztetnünk a kiváltó okokat és a hajlamosító tényezőket. Tárgyaljuk először röviden a kiváltó okokat. Hagelberg, továbbá Coleman a gingivába ágyazott kis mirigyek savanyú váladékát okolja, ami a legtöbbször jelenlevő fogkő izgató hatására fokozott mértékben termelődik. Preiswerk szerint a fog organikus alapanyagát bizonyos baktériumok termelte proteolytikus enzimek elfolyósítják, mégpedig előzetes mésztelenítés nélkül. Minthogy a nyál alkalikus vegyhatású, így ez a proteolytikus enzim csak trypsin, vagy ehhez hasonló összetételű lehet. A baktériumok jó búvóhelyet találnak az ínyszél és a fognyak között és itt lokalizálódik az ékalakú hiány is. A hajlamosító tényezőkről szólva, Kantorowicz és Walkhoff felveszi a fognyaki rész tructuralis gyengeségét, továbbá calciumsókban való szegénységét, míg mások (Frey) zerint épp az ellenkező körülmény szerepel, mégpedig a kemény állománynak a túl
