Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-05-01 / 5. szám
144 FRANKL ZOLTÁN DR. részéről a gy. sz. b. é.-t a legkedvezőbb eredménnyel mintegy tizenöt év óta rendszeresen alkalmaztuk. Az esetek relativ kis száma miatt azonban nem remélhettük, hogy az eljárás propagáló sának meggyőző ereje lenne. Sokkal inkább remélhettük ezt a MABI, majd az OTI hatalmas beteganyagán nyert tapasztalatok alapján. Kitűzött feladatunknak tekintettük tehát, hogy egy ilyen hatalmas, ezrekre menő beteganyagon bizonyítsuk be a gyulladásos szövetek befeeskendezéses érzéstelenítésének veszély te lenségét. A kérdés kivizsgálásakor, a tünetek értékelésekor a legszigorúbb klinikai elvek szerint jártunk el és az eseteket jelentkezésük pillanatától kezdve a teljes gyógyulásig ismételten ellenőriziük- Az ellenőrzést kellő kritikával végeztük, mert tudatában voltunk felelősségünknek, amellyel egy eddig sérthetetlennek hirdetett dogmát kívántunk megdönteni. Az osztályon a vizsgálati idő két és fél éve alatt válogatás nélkül minden egyes lobos vagy nem lobos esetet befeeskendezéses érzéstelenítésben láttunk el. Ha ugyanis — mint arról előzőleg már meggyőződhettünk — ez az eljárás veszélytelen, akkor semmi értelme sincs, hogy válogassunk a különböző esetek között. Ez volt különben az egyetlen mód arra, hogy ez eljárásról megfelelő képet kapjunk. Minthogy az ambulancia mellett szükség esetén a kórházi osztályra is befektethettük betegeinket, a feldolgozott anyag igen változatos és a fog- illetve szájsebészet egész területét felöleli- A heveny és idült eseteket, beszűrődéseket, tályogokat és flegmonékat, utóbbiak között a szó eredeti értelmezésében vett sublingualis, submandibularis, parapharyngeális flegmonékat és a pofa szövetének tovakúszó gennyes kötőszöveti lobjait mind befeeskendezéses — más szóval injekciós — érzéstelenítésben operáltuk. A kétéves gyerek és a nyolcvanéves öreg se volt kivétel és nem válogattuk ki a gócfertőzésben szenvedő betegeket, még a szív és erek betegségeivel jelentkezőket sem. Az altatást kérő idegen kollegák kérését se teljesítettük, hanem felvilágosítva és meggyőzve őket, eseteiket ugyancsak befeeskendezéses érzéstelenítésben láttuk el. Minthogy csakhamar elterjedt a híre, hogy az osztályon bódítást vagy' altatást nem végeznek, a betegek is fokozatosan és mind tudatosabban ez irányba állítódtak, illetve állították be betegtársaikat. A vizsgálati idő két és fél éve alatt a megfigyelés vonalának töretlensége érdekében még azokat az eseteket is injekciós érzéstelenítésben láttuk el, amelyeknek bódításban való megoldása esetleg kényelmesebb lett volna. így pl. hosszasan és türelmes rábeszéléssel foglalkoztunk kis gyermekekkel, sok időt áldoztunk olyan kiterjedt flegmonék infiltrálására, melyek altatásban való elvégzése kétségkívül egyszerűbb lett volna. És mindezt csak azért, hogy ezer és ezer eset feldolgozása kapcsán döntő és kétségbevonhatatlan bizonyságát szolgáltassuk annak, hogy a gyulladásos szövetek befeeskendezéses érzéstelenítése nem káros. Meg kívánjuk jegyezni, hogy vizsgálataink befejezése után mindazokat az eseteket, amelyeknek megoldása bódításban vagy altatásban egyszerűbbnek látszott, magától érthetóleg bódításban vagy altatásban láttuk is el. Épp így a vizsgálati idő alatt is akadt két-három eset (psychésen meg nem nyugtatható kis gyermek), akiknél bódítást végeztünk. Le kell azonban szögeznünk, hogy abban a kevés számú esetben is, amelyben a befeeskendezéses érzéstelenítés helyett általános érzéstelenítést alkalmaztunk és alkalmazunk, az sohasem a gyógyítandó betegség mineműsége miatt történik, hanem kizárólag a műtéti megoldást befolyásoló előbb említett körülmények miatt (kis gyermek, psychopatha stb.). Szükségesnek és időszerűnek találtuk ezt a kérdést szőnyegre vetni, mert a hagyományokon alapuló konzervatív felfogás és a haladó tudomány jelenlegi állása között olyan mély szakadék van, amely a gyakorló orvost a legsúlyosabb lelki krízisbe kergeti. A haladó fiatal orvos, aki tisztában van az immunbiológia mai állásával, könnyen meggyőzhető a gy. sz. b. é.-nek a helyességéről. Beavatkozásaiban azonban mégis meggondolásra készteti az a tudat, hogy egy olyan szövődmény esetén, amely az érzéstelenítéssel semmiféle okozati összefüggésbe nem hozható, egy esetleges dogmatikus alapon álló törvényszéki orvos részéről olyan elbírálásban fog részesülni, mely nek következményeit nem hajlandó vállalni. Ebből kifolyólag vagy nem avatkozik be, vagy érzésteldhítés nélkül avatkozik be, vagy olyan érzéstelenítési metódust választ, amely a betegre nézve kétségkívül nagyobb veszélyeket rejt magában, de mely az orvost mentesíti a felelősségtől. Mint hogy azonban fennti lehetőségek bármelyikét is választja az orvos, azzal feltétlenül csak a beteg károsodik, paiancsoló szüksége mutatkozik annak, hogy a gy. sz. b. é.-nek a kérdése olyan tudományos és erkölcsi alátámasztást nyerjen, amely a beavatkozó orvost egy a betegség propagatio javai kapcsolatos és az érzéstelenítéstől független, de a dogmatikusok által mégis az érzéstelenítésnek tulajdonított szövődmény esetén meg tudja védeni. Hiszen a helyi érzéstelenítés javallatainak és ellenjavallatainak tárgyalásakor még mind annyian úgy tanultuk, hogy : azokban az esetekben, amikor a száj nyálkahártya vagy a bőr szövete beszűrődött, nyomásérzékeny és környezeténél pirosabb, befeeskendezéses érzéstelenítés nem alkalmazható. És még 194b-ben is a Fogorvosi Szemle egyik számában azt olvashattuk, hogy »kerülnünk kell a befeeskendezéses érzéstelenítést, ha a beteg fog körül kiterjedt lobos duzzanat van és tűnkkel a lobos területen kellene áthaladni. A lobos terület külső határát mindig egy tapintásra érzékeny zóna jelzi, ezért már érzékeny területen se szúrjunk be.«
