Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-02-01 / 2-3. szám
60 DR. FÖLDVÁRI IMRE: KORONÁK, HIDAK ARTIKULÁCIÓJA nyi hézagot zár be. A horgonyokra és a porcelán hídtestre kékviaszból megmintázzuk a rágófelszínt, amelyet cinnből ki kell önteni és a kiöntött kidolgozott rágófelszíneket a horgonyokra és a hídtestre azok szélein ráforrasztani. A hidat ezután több napra berágásra a szájba kell behelyezni. Rágás közben az egyéni rágópálya a cinn rágófelszíneken kialakul és ha már az artikuláció tökéletes, a cinnfelületeket a hídról eltávolítjuk, s ennek alapján a pontos rágófelszínek aranyból megönthetők és helyükre forraszthatok. Bizonyos, hogy ezzel a módszerrel kisebb oldalsó hidak helyes artikulációval elkészíthetők, de az eljárás igen körülményes, csak aranyból készíthető és nagyobb hidak, főleg fronthidak, artikulációs problémáját nem oldja meg. Mindenesetre bizonyítja, hogy hidak helyes artikulációjának megoldására még különleges eljárásokat sem tartanak feleslegesnek. Balters spirálrúgós artikulátort konstruált, amelyben acentrálokklúzió támasztórúddal rögzíthető. A támasztórúd eltávolítása után az átellenes fogak egymás felett oldalirányban elmozdíthatok. A műfogak artikulációs felszínének kialakítása azonban ilyen artikulátorban is csak a meglévő természetes fogak csücskeinek és lejtőinek vezetése mellett lehetséges. Sok szerző szerint helyesen felépített rágófelszín csak úgy készíthető, ha a viaszharapással nemcsak a fogsorzáródást rögzítik, hanem az átellenes fogak illeszkedését is. Ezt olyképen látják megoldhatónak, hogy a viaszréteg összeharapása után felszólítják a beteget rágómozgások végzésére is. A viaszba az átellenes fogak a rágópályát kialakítják és a viaszmintázat kiöntése után a fémrágófelszín az artikulációnak megfelelően kialakítható. Balters és Richelmann hangsúlyozzák a rágófelszínek működéses formájának szükségességét. Richelmann szerint ezen kívül még a rágófelszínek buccolingualis ármérőjének is minél keskenyebbnek kell lenni. Kantorovicz eljárása a háromrészes gipszokkludorral teszi lehetővé, hogy az átellenes fogak ne csak fogsorzáródásban rögzíttessenek, hanem a gipszokkludor középső — vezető — részének kiiktatásával egymás felett elmozdíthatok is legyenek. Szerinte a meglevő természetes fogak a helyes artikulációs mozgások vezetésére elengedők és a mürágófelszínek artikuláció szerint megfelelően kialakíthatók. Mindenütt, ahol protétikával foglalkoznak, számtalanszor leszögezték már, hogy még az egyik legkisebb pótlás — tehát egy korona készítéséhez is a maradékfogazat teljes lenyomata szükséges. A fogazatban a középvonaltól jobbra és balra legtöbbször teljesen egyforma fogak vannak. Szépészeti igényeknek teljes mértékben úgy tudunk megfelelni, ha a hiányok pótlásakor ezt mindig szem előtt tartjuk. A teljes fogazat mintájára azonban a helyes fogsorzáródás és illeszkedés beállítása miatt van elsősorban szükség. Koronák és hidak legtöbbször a fogazat kisebb hiányait pótolják, tehát készítésük idején a maradékfogazat az okklúzió és artikuláció szempontjából pontos útbaigazítást ad. Gyakorlott kéz a teljes alsó és felső mintát legtöbbször viaszharapás nélkül is helyes okklúzióba tudja állítani, feltéve, ha a fogazatnak kisebb hiánya van. Igyekeznünk kell tehát a gyakorlatban azt a rendszert követni, amelyet az elmélet már régen helyesnek és szükségesnek tart. Legalább hidakhoz, akárcsak egy vagy mindkét oldalra terjednek ki, teljes alsó és felső mintát vegyünk már a próbakoronák készítéséhez is és készíttessünk sellakbázislemezt viaszsánccal, amellyel a kivehető protézis készítésekor szokott módon harapási próbát veszünk. Minden esetben végezzünk fogpróbát a sellaklemezre felállított porcelánfogakkal, amelyet a harapási próba után készített artikulátorban állítanak fel a laboratóriumban. Nagyobb gondot kell fordítani az átellenes fogak lenyomatára és annak kiöntésére is. Az átellenes fogak munka közben a fogsorok illesztgetésekor mintázások próbálgatásakor, hídrészek összeillesztésekor gyorsan kopnak. Az átellenes fogakról készült mintát a legkeményebb anyaggal kell kiönteni, amely munka közben nem sérül meg és csücskei el nem kopnak. Ennek a célnak a legjobban megfelel a Melotte-fém, amelyet már több helyen ugyan régen használnak, mégis a laboratóriumok általában ezt az utat nem követik.
