Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-02-01 / 2-3. szám
ÉSZREVÉTELEK A FOGSZABÁLYOZÁS NÉPSZERŰSÍTÉSÉHEZ 123 Külön kell foglalkoznunk azzal az irányzattal, amely azt kívánja, hogy egyszerűsítsük a fogszabályozást, mert csak így remélhető annak szélesebbkörű elterjedése. A kívánalom az, hogy i. egyszerűsítsük a tanítást, 2. a fogszabályozási eljárást bizonyos típusos normák felállításával könnyebben elsajátíthatóvá tegyük, 3. olyan fogszabályozási készülékeket használjunk, amelyeket kevésbbé gyakorlottak is használni tudjanak. Ezen a téren kísérletezni lehet, sőt kell is. Az eredményt azonban senki sem tudja előre biztosan megjósolni. Előfordulhat, hogy a szakember véleményét az élet nem fogja igazolni. A következőkben a fentebb említett irányzatra vonatkozóan közlöm mondanivalómat, mint egy szakember szubjektív véleményét. Ad I. A fogszabályozás tanítását kellene egyszerűsíteni. A stomatologus gyakran azt mondja, hogy előadásainkban, könyveinkben, cikkeinkben — szándékosan vagy szándék nélkül — bonyolítjuk és tesszük homályossá a fogszabályozás tudományát. Amikor egyszer errevonatkozólag panaszkodtam Molnár László magántanár úrnak, ő a következőt mondta : «Az orthodontia a stomatologia gyermeke. A gyermek azonban ez esetben más irányban nőtt, mint a szülők, és ezért a szülők nem értik meg a gyermeküket». A fogszabályozás elméletét és gyakorlatát számos szakkönyvben megírták, de ezek közül a komoly könyvek mindegyike vaskos, több száz oldalas. Sajnos azonban, ezeknek tanulmányozásához több idő és főleg fáradság szükséges, mint amit egyesek rászántak, amikor azt kívánják, hogy pár órai elemi nívójú szóbeli tanítás útján a fogszabályozás tudománya és művészetének minden részlete kristálytisztán világosan birtokukban legyen. Akik ilyen módon egyszerűsíteni kívánják a szaktudományt, azoktól azt kérem, képzeljék el, hogy sajátmaguk, édesanyjuk vagy gyermekük valamilyen szakellátásra szorulna és azt a szakkezelést megfelelő szakorvos helyett kompendiumismeretű, de kritika nélküli kartárs végezné. Véleményem szerint egy tudományágat — így a fogszabályozástant is — egyszerűsíteni nem lehet, csupán csonkítás lesz az egyszerűsítés. Ha olyan tanítási fokot nyújtunk a gyakorlónak, amely képessé teszi bizonyos típusos formák kezelésére, szemet húnyunk az elől a plusz tudás elől, amely képessé teszi a gyakorlót a — föltételezetten könnyebben kezelhető — típuseseteknek a nem típusesetektől való szelektálásra. Ezen felül tapasztalat szerint típusesetek kezelése közben gyakran atípusos fordulatot vész a szabályozás, ebben az esetben természetesen teljes tudásra van szükség. Ad 2. Látszólag közelebbre vinne célunkhoz, ha olyan típusos kezelési normákat terjesztenénk el, amelyek az esetek nagy többségében alkalmazhatók az általános gyakorló által is. A fennmaradó csekélyebb rész jutna aztán a tisztán orthodontiával foglalkozó stomatologus kezelésére. Kétségtelen, hogy a rendellenességek nagy része bizonyos jellemző típusokba osztható. Azonban, sajnos, az azonos típusú rendellenességek részleteikben gyakran és nagy fokban eltérők. Ezen felül az azonos típusú rendellenesség mögött nem azonos szöveti reakcióval viselkedő gyermekkel van dolgunk. Végül egy gyermeknél is változik idővel a legalkalmasabb eljárás. így egyéni véleményem szerint a típuskezelés alkalmazása legjobb esetben arra vezet, hogy a kitartó gyakorló — autodidakta módjára — megtanulja a fogszabályozás minden csínját-bínját. De e közben jó néhány gyerek fogazatában, jelentős és nem reparálható kárt okoz. Valószínűbbnek tartom azonban, hogy a balsikerek elveszik kedvét és a típuskezelés eredménye az eltöltött időn felül csupán egynéhány elrontott fogazat lesz. A fogszabályozási munkálatok egyszerűsítését a foghúzás széleskörű alkalmazásával érhetnők talán egyesek szerint el. A foghúzás csábítóan egyszerű és látszólagos eredményei miatt egyidőben a fogeltávolítást, mint fogszabályozási eljárást, túlzott mértékben alkalmazták. Ennek természetesnek vehető következménye volt az, hogy a fogszabályozási tudomány egyik fejlődési stádiumában a fogeltávolítás kategorikus tilalma volt az uralkodó elv. Mai álláspontunk szerint a húzás megfelelő esetben szerves része a fogszabályozási eljárásoknak. Azonban az indikáció felállítása teljes orthodontiai ítélőképességet kíván. Maga a fogeltávolítás pedig leg-
