Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1943-08-01 / 8. szám
177 Grynaeus Simon kétségen kívül abban a szájbetegségben szenvedett, amelyet ma paradentosis (parodontitis)-nak, fogágykárnak neveznek: genyfolyással szövődött fogmedersorvadás. Futólag észrevették e bajt. már az ókor nagy orvosai is, egy-egy utalás található reá a Corpus hippocraticumban, Galenosutú, Abulquasimna\, Avicennnnál. Amikor a 15-ik és 16-ik század határán a fogászat az orvosi tudományból és gyakorlatból kirekesztetett és borbélyok kezébe került : e betegség észlelése teljesen kiesett az orvosilag vastagon műveletlen „borbélyfogászok“ ismeretköréből. Csak a 18-ik század francia „chirurgien-dentiste“-jeinél: Fauchard-nal, Jourdain-nél, Bourdet-nál és az angolok közül Hunter-nél, Bell-né\ találkozunk ismét sejtésszerü felismerésével. A 19-ik század első felének irodalmában 130 egynéhány néven emlékeznek meg róla a különböző nemzetiségű szerzők, jeléül annak, hogy nem tudták mi a lényege. Legismertebb neve pyorrhoea alveolaris, legszembetűnőbb tünete, a genyfolyás után. A 19-ik század második felében, főleg 1840-től .1880-ig „Riggs disease“ néven is szerepelt, különösen az akkortájt domináló angol-amerikai irodalomban, mert John M. Biggs amerikai fogorvos elsőnek ismertette részletesen többé-kevéssbé eredményes sebészeti kezelését. Egészben véve a betegségnek ezen évezredes története igen töredékes és hiányos. Nálunk Iszlai József még a 90-es években is egy féltve őrzött titkos szerrel kezelte. Kórbonctani és kórtani lényege csak ma, az utolsó 20—30 évben világosodott meg, elsősorban német kutatók munkájával. Első tüzetes leírását és a kor orvosi tudásának megfelelő kezelését azonban a fenti levél bizonysága szerint Manardus Jánosnak, a kiváló renaissance-kori olasz orvosnak köszönjük, aki ezt a betegséget magyarországi betegen észlelte. Erről a fontos tényről eddig a fogászati történeti irodalomnak sem nálunk, sem külföldön nem volt tudomása. Számunkra, magyarokra, pedig azért is különlegesen becses tény, mert fogászati viszonylatban nevezetes adalék az olasz-magyar kulturkapcsolatokhoz. A betegség felismerésében és leírásában Manardus nagyjából helyes úton járt. Amit pedig különösen és dicséretesen kell tudománya javára írnunk, ez az, hogy az egész világirodalomban elsőnek ismerte föl összefüggését más szervi bántalmakkwl és ennek megfelelöleg elhárításában a helyi kezelésen túl nagy fontosságot tulajdonít az egész szervezet rendszeres kezelésének, sőt nyomatékosan ezt a sorrendet kívánja: először a test, másodszor a fej és csak harmadsorban a foghús kezelendő. Kóroki lag is elevenre tapint, amikor egyebeket között a megerőla*
