Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1943-08-01 / 8. szám
szók — fogászati viszonylatban — akkoriban fedezték fel Magyarországot és egymásután jöttek tanulni Árkövy klinikájára. Alessandro Arlotta, Gaetano Fasoli, Domenico Venchiarutti, QuintareUi, Méla — hogy csak néhány nevet említsünk — hónapokat töltöttek a budapesti stomatológián. Magukba szívták és magukkal vitték hazájukba az itt uralkodó szellemet, A Mesteren kívül megismerték természetesen a famulusokat is: Szabót, Sturmot, Salamont meg a többieket és - az akkor és itt szövődött őszinte, meleg barátságra épült a magyarolasz stomatológiának erős vara. Az 1914-ben kitört világháború elsöpörte ezt az első kultúrhullámot. Tizenegy évi apály után, 1925-ben egy újabb, a második hullám tarajosodik. A nagy Mester időközben elhunyt és elkezdődött Szabó József klinikai uralma, a Magyar Fogorvosok Országos Egyesületében pedig Sturm József korszaka. Az olasz stomatológusoknak 1925-iki fiumei kongresszusa élesztette föl a szétszakadt hagyományos kapcsolatot. Az olaszok részéről Coen-Cagli, Perna, Grandi, Bellinzona, Piperno, Beretta, Cavina, Maggioni, Polacco, Poletti állottak a mozgalom élén, a magyarok részéről Szabó, Sturm, Morelli, Sálamon. Ez a kapcsolat ott nemcsak feléledt, hanem úgyszólván föllángolt. Első és rögtön megnyilvánuló eredménye a fiumei olasz kongresszushoz Budapesten csatlakozó nagyszabású Árkövy-Emlékünnepély volt, számos olasz kartárs részvételével. További útjelzője Szabó kitűnő tankönyvének olasz kiadása, Polacco-Poletli remek fordításában 1928-ban. 1929-ben a római kongresszuson szépszámú magyar fogorvos előadása hangzott el. Az olasz stomatológusok egyesülete több magyar kartársat választott meg tiszteletbeli tagjának, mi, magyarok pedig hasonló számú olaszt. Az olasz király több magyar Htomatológust magas olasz rendjellel tüntetett ki, Kormányzó Urunk hasonló módon olaszokat. Az 1930-iki velencei kongresszuson az Association Stomatologique Internationale vezetősége az olaszok kívánságára öt évre magyar kézbe került: Szabó lett elnöke, Sturm főtitkára. Ennek folyományaként Budapesten zajlott le 1931-ben kiváló sikerrel az A. S. I. első nemzetközi kongresszusa, Bolognában pedig 1935-ben a második, Beretta elnöklésével. Látható, hogy kapcsolataink e második hulláma valóban páratlanul gazdag aratást érlelt. A fascista Olaszország federációs kormányzati szellemének kifolyásaként 1935 után az olasz stomatológia egyesült az olasz odontoiatria-val, amivel az olasz szak- és rendi társadalomban egy új korszak indul el, melynek vezérei Amedeo Perna (Roma), Silvio Palazzi