Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-01 / 1. szám

15 3. A kombinált oldatban lévő Remanit G.-nél a ])résclt és át nem hevített lemezek kissé kékes-szürkére színeződtek el, de fényüket meg­tartották. A töl)bi kísérleti lemezek, melyek mind hevítve voltak (köz­tük hegesztettek, forrasztottak is), kissé barnás-szürkésen kékre színe­ződtek el és fényük is csökkent. Ez az elszíneződés azonban itt is köny­­nyen (törlőruhával) el volt távolítható. Valamennyi lemez ás idom kékes-szürke elszíneződésüktől eltekintve, változást nem szenvedett. A fenti chemikáliákkal szemben való viselkedését a Remanit ír­nek azért is tartottuk fontosnak ismertetni, mivel, a prothesist viselők egy jelentékeny része anaciditásban szenved és ezért sósav-pepsint és tinktúrákat szed. A tejsav eoncentrátióját azért emeltük, mivel lá­zas állapotban, valamint diabetesnél stb. a tejsav képződése az egész szervezetben, így a szájnyálban is fokozott és esetleg nagyobb concen­­tratiót érhet el. Ajánlatos volt tehát ezekben az állapotokban is a fém viselkedését megismerni. A vizsgálatokat összegezve megállapíthatjuk, hogy a Remanit G chemikáliákkal szemben nagy fokban ellenálló. Egyedül az alapszíné­hez viszonyított kisfokéi kékes-szürke elszíneződés volt rajta észlelhető. Ez azonban nem olyan fokú, hogy használhatóságát a legkisebb mér­tékben is csökkentődé, még kozmetikai szempontból sem. Úgyszintén alkotó elemeinek kioldása sem következett be, ami esetleg a fém corro­­siójához vezetett volna, mert megmunkálhatősága nem változott és törékennyé sem vált. A Remanit G tehát a fogászati protheticában jól alkalmazható fém. Egyedül kapcsoknak, csúsztat óknak nem alkalmas, mert puha és rugalmatlan. E puhasága hátrányos az Angle-féle fogszabályozási ívek csavarmeneteinél is. A Remanit G fogtechnikai laboratóriumi megmunkálása igen könnyű, finom kontúrok hozhatók ki, jól forraszt­ható, önthető, nyújtható és polirozható. Eogorvos-technikailag köny­­nyen alkalmazható (applicálható) úgyannyira, hogy az arany alkal­mazhatóságához jelent lényeges közeledést. Physiológiailag szájnyál álló fém, íze nincs, a nyálkahártyát nem izgatja, Kozmetikailag színe nem annyira kékes, hogy egyéb fehér fémekhez viszonyítva zavarólag hatna, Fényének megőrzése azonban'olyan sajátsága, amely — termé­szetesen kellő szájápolás mellett — tetszetőssé teszi. Nem éri el ugyan a Krupp-fémek tökéletes színét, és sajátosságait, s ezért utána sorol­juk, de ez — a fent említett körülményeket leszámítva — jól alkal­mazhatóvá teszi. A más fémekkel való összehasonlító kísérletekről majd egy más alkalommal számolok be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom