Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1943-06-01 / 6. szám
126 szabadulni igyekszik. A letört csontdarabokat és a darabos törések levált szilánkjait csak akkor szabad eltávolítani, hogyha a demarkálódás befejeződött, mivel idő előtti műtéti beavatkozással olyan csontrészeket is eltávolíthatunk, amelyek a csont egységébe a callusz-képződés. következtében újból beleilleszkedhetnének. A esont-sequester jelenlétét sipolynyilás jelzi, amelyen keresztül állandóan váladék ürül. Igen gyakran nem csak egy, hanem több kisebb-nagyobb sequestert igyekszik a szervezet kilökni. A sequesterek a csont végleges gyógyulásának akadályai. Gyakran a szervezet eliminálja a csont részére idegenné vált apró szilánkokat azáltal, hogy az osteoklastok és fehérvérsejtek lebontják és megkisebbítik a levált csontdarab nagyságát annyira, hogy a sipolynyíláson spontán kilökődik. Röntgen-képen igen jól kontrollálhatjuk a sequesterek leválását. (14. a. ábra.) Ha a sequester demarkálódik és a bőrfelület közelébe kerül, semmi különösebb nehézséget nem okoz annak eltávolítása. Nem ilyen egyszerű azonban a sequesterek megkeresése a felhágó ág darabos töréseinél. Itt ugyanis az állkapocs felhágó ágának külsőbelső felületén lapszerint tapadó izomrostok között nehéz felkeresni a babnyi, borsónyi sequesteréket. Itt türelemmel és a sipolynyílás drainálásával a sequester részére mintegy utat készítünk és a beteg számára is kíméletes módon napvilágot lát a gennyedést fenntartó éles, kimaródott szélű csontdarab. A sequesterek műtéti eltávolítása igen nagy óvatosságot igényel. Az állkapocs darabos sérüléseinek gyógyulásakor a periosteum, valamint az alatta lévő cortikális réteg a csontképződés forrása. Ügyelni kell arra, hogy az időelőtti műtét alkalmával a sequester eltávolítása közben nagyobb sérülést ne okozzunk a csonthártyán, amely a csontsérülés elhúzódó gyógyulását vonja maga után. 4- A lövési sérüléseknél, különösen a gránát- és aknaszilánk által okozott komplikált töréseknél letört csontrészek és számtalan csont- és fémszilánk borítja a sérült területet. Ha a csontszilánkoknak a nagyobb állcsontfragmentumokkal, vagy a csonthártyával való érintkezése megszűnt, ezek is mint idegen testek szerepelnek a lágyrészek között is igen gyakran tályog képződését okozzák. Az állcsontsebek fertőzöttségét fokozza még az is, hogy a gránát- vagy aknaszilánkök, de sokszor a gyalogsági lövedékek is a környezetből földet, szennyezett ruhát, vagy fadarabokat, idegen szövetrészeket sodornak magukkal, de igen gyakran előfordul az, hogy az állcsont részeit, szilánkjait viszik be a mélybe.
