Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1942-07-01 / 7. szám

FOGORVOSI SZEMLE, 1942 JÚLIUS, 7. SZÁM.

EREDETI KÖZLEMÉNYEK.

Erdély a magyar stomatológia történetében.1

írta: Prof. SALAMON HENRIK dr.

„Erdélyben vagyunk, azon kis, de kinccsel rakott... országban, mellynek története egykor Magyarhon évkönyveinek legfényesb, legjelentőbb lapjait födte ... E vadon századok éjét rejti keblében ’s az előtte meredező sziklák hasadékaiból, mint olvadt ezüst, hús források ’s játszi patakok csörgedeznek ... Tündérien szép e’ rejtek! hona hűs árnyaknak, — a’ természet változó képcsarnoka, teremtve béke és csendnek révéül, de színhelye nem sokára az irtózat és iszony jeleneteinek !“

Jósika Miklós írja ezt „Egy magyar család a’ forradalom alatt“ című gyönyörű regényében — és e szavaival akaratlanul felvázolta az erdélyi stomatológia történelmének körvonalait. Ebben is, miként mindjárt látni fogjuk, rátalálunk „századok éjét“ rejtő vadonra; majd ezt követőleg „a sziklák hasadékaiból“ fejlődő tudományra „teremtve béke és csendnek révéül“ és sajnos és nem is oly rég „az irtózat és iszony“ jeleneteire.

Legrégibb erdélyi fogászati emlékünk Bethlen Miklós gróf kancellár (1642—1716) Önéletírásában található, melyet Szalag László adott ki Pesten 1858-ban. Az I. kötetnek II. részében, melynek címe „Termetem, ábrázatom, temperamentumom és indulatom“ a 152. oldalon ezt írja: „Az alsó állam éle hoszszucska volt, melly miatt az alsó rend fogam majd természet vagy rendkívül küljebb volt a felső rendnél, és a miatt a fogam maga pusztította él egymást ; ifjanta fájt is.“ Tehát progéniája volt, állkapocs előreugrása, és a kétsorbeli fogak visszás találkozásuk miatt egymást koptatták. Mennyiben örökletes ez az állapot a Bethlen-családban, arról nincs tudomásom.

Még fontosabb fogászati adalék az, amit ugyanezen kötet VII. részében „Egészségemről, betegségemről“ címen a 204. oldalon élmond:

1 A tervezett, de elmaradt kolozsvári nagygyűlésre bejelentett előadás.