Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1942-04-01 / 4. szám
88 gyarázható. Azok a reflexek, melyeket a prothesis, mint idegentest, kivált, később az agykéreg változott reakciója folytán jelentőségükből vesítenek. Ez magától is bekövetkezik, de éppen a megszokás ideje alatt rendkívül megkönnyíti a beteg helyzetét, ha az orvos őt bíztatja és megnyugtatja. Jung szerint nem remélhető ugyan, hogy a lélek titkait teljesen kifürkésszük, mégis az orvosnak legmagasztosabb feladata, hogy a lelki és ösztönös folyamatok megértésébe minél mélyebben hatoljon be, mivel a legnagyobb és a hozzánk legközelebb álló rejtély maga az ember. Közlemény a Szent Rókus központi közkórliáz (igazgató: Wolff Károly űr. egyetemi magántanár, központi igazgató) szájsebészeti és fogászati osztályáról. Parotis-sipoly műtét által gyógyult esete. Irta: SZEGSEY LAJOS űr. főorvos. A nyálkamirigy-sipolyok kezelésénél a parotis-sipolyok képezik a nehezebb kérdést. A gyógyulást az esetek igen nagy részében nem hozza meg a konzervatív kezelés, kisebb parenchymas sipolyoknál még sikerül sebészi beavatkozás nélkül eredményt elérni a nyálvezeték-sipolynál azonban csak a műtéti megoldás vezet célra. De míg a submandibularis mirigysipolynál a mirigy kiirtásával a kérdés radikális elintézést nyer, addig a parotisnál a mirigy nagysága, a faciális rostokkal való szoros összefüggése miatt a sebészi műtevés szükebb korlátok közé szorul. A sipolyjáratot környező mirigy rész kiirtása épen a faciális rostok bő elágazódása, a rostok vékonysága és szakadékonysága miatt a műtő részére sok esetben legyőzhetetlen akadályt képez. Másrészt az arcon feltűnő helyen ejtett metszés, illetőleg hegvonal szintén akadálya a sebészi műtevésnek. A kettős, de annál súlyosabb korlátozás miatt a sebészet számos, a radikális beavatkozást megkerülő eljárást írt le, melyek rendszerint az adott eset megoldására voltak alkalmasak. A parotis-sipolyoknál Brünning szerint megkülönböztetünk mirigy parenchyma kivezetőcső-sipolyt. Belső sipolynál a sipoly a szájüreg nyálkahártyáján, külső sipolynál a külbőrön nyílik. Ha a centrális nyílás teljesen kifelé szájadzik és a nyál kifelé ömlik komplett sipolyról, ha a nyál úgy a szájba, mint kifelé is ömlik, inkomplett sipolyról beszélünk. A sipolyok közül csak a külső sipolyok igényelnek beavatkozást. A sipolyt megszüntető eljárások egvrésze konzervatív, illetve radikális, míg az eljárások másik része a külső sipolyt belsővé alakítja át. A konzervatív eljárás a sipolyjárat edzése, a