Fogorvosi szemle, 1940 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1940-02-01 / 2. szám
51 jelentkezik aimak rendbehozatala végett. Kétségtelen hiba, hogy eszerint a beteg a fogait maga ellenőrzi és azt nem fogorvosára bízza, pedig egyrészt éppen a fissura-cariesek ellenőrzése laikusok által nem vihető keresztül, másrészt pedig a fájdalommentesség miatt éppen ezek az esetek kerülik el az amúgy is tudálékos betegek figyelmét. Mindig azt szoktam mondani, hogy jóindulatú az a betegség., amely korán okoz a betegeknek panaszokat, fájdalmakat, mert akkor idejekorán fordulnak gyógyítás végett orvoshoz. Ebből a szempontból pedig a caries valóban egy igen rosszindulatú megbetegedés, mert fájdalmakat csak akkor okoz, amikor a fogaknak megmentése már rendkívül nagy nehézségekbe ütközik és a mindinkább tért hódító álláspont szerint, a gyökérkezelés helyett a fogeltávolítást teszi kívánatossá. Ez pedig nem lehet egyedüli célunk, mert nem törekedhetünk könnyelműen foghiányoknak mesterséges úton leendő előidézésére. Hiszen ismerjük azoknak a fogak harmóniáját illető szomorú következményeit, a pathológiás vándorlást. A lassan terjedő szuvasodásnál a fertőzésre a dentin lassabban reagál, aminek oka, hogy a pulpakamra felől a folyamat elhatárolódása céljából újabb, secundaer dentinképzéssel védekezik a fog. Ezzel a fog igyekszik nemcsak a fertőzés tovahal adásának gátat vetni, hanem a pulpakamrát — helyesebben a pulpát — kellő szigetelő réteggel látja el, úgyhogy ezek a carieses fogak, az esetek legnagyobb részében csak a heveny pulpitisek felléptével okoznak panaszokat. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a fogak — szövettani szerkezetének minden részében ma már mikroskóp segítségével kimutatott — ídegvégződései a beteg fájdalmat jelző panaszait a caries előző szakában nem továbbítják. A tapasztalás szerint azonban ezek a panaszok annyira kisfokúak, oly nagyon ritkák s rövid ideig jelentkezőek, hogy a betegek figyelmét úgyszólván alig vonják magukra. Mindezeket egybevetve feltétlenül indokoltnak tartom azoknak a fissuráknak, amelyeknél a zománcszélek nem érnek össze, tehát a sonda megakad — bár a cariesnek még nyoma sincs —, Black elvei szerint való feltárását és megtömését. Könnyen érhet bennünket az a vád a magángyakorlatban, hogy ezen elvnek axiómaként való felállítására kizárólag talán jövedelmünk fokozásának gondolata vezérelhetne. Azért hangsúlyozom ezt ki, mert, sajnos, sokszor a legintelligensebb betegek is gyanakvással fogadják megállapításainkat és éppen ezért kellene határozottan állást foglalmunk amellett, hogy a fent említett körülmények mellett a fissurák feltárása és megtömése a cariesmegelőzés szempontjából feltétlen javait. Mondanom sem kell, hogy ez a betegre nézve költségtöbbletet végeredményben egyáltalán nem jelent, hiszen a tapasztalat szerint 2*
