Fogorvosi szemle, 1940 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1940-01-01 / 1. szám

5 A Spee-görbe sohasem pontosan geometriai vonal és át­alakulása következtében az abráziós fogazatban még kevésbbé az. Az abráziós rágófelületck tanulmányozásakor tekintetbe kell venni, hogy az I. nagyőrlőn mindig elsősorban jelentkezik a kopás, míg a II. nagyőrlő csak hat évvel későbben tör át, a III. nagyőrlő pedig körülbelül 12—15 évvel későbben jelenik meg a szájban, mint az első moláris. Tehát már e körülmény miatt sem jelentkezhetik a kopás az őrlőfogakon egyenlő mértékben, ami geometriai lefutású okkluziós görbék keletkezését eleve kizárja. A Spee-görbét alkal­munk volt észlelni még a pulpaürig lekopott fogazatokban is, de természetesen nem mint egységes, egy sugárral leírt görbét, hanem ilyenkor mindig érdekes, hullámszerű lefutása ran. Ügy látszik. (>., 7. ábra. Felső nagyőrlők kontaktkopással nem magyarázható, meredek, ferde­­síkos rágófelülete. A nyelvi felület igen erős kopását csak a kemény táplálék dörzsölő hatása hozhatta létre. (Koponya a XI. századból.) hogy rágás közben az egyén az egyik oldalt, sőt egyes fog­csoportokat előnyben részesít. Ha ezek a fogak elkoptak, a másik oldalra, vagy más fogcsoportokra terelődhetik át a fő őrlőmozgás. Tehát a természetes fogazatban a másikoldali (a rágóoldallal ellen­tétes) balansznak nincs nagy jelentősége, hanem az egyén rághat egyes fogakkal, vagy fogcsoportokkal (például leggyakrabban a kisőidőkkel és az I. nagyőrlővel) is, anélkül, hogy a többi fogait egymással szoros érintkezésbe hozná. A harántirányú ferde síkok nem egyforma hajlásiiak az egyes fogakon. Míg a kopott fogazatban az 1. nagyőrlőn és a kisőrlőkön rendszerint jól kifejezettek, addig a II. nagyőrlőkön csak kis mértékben, vagy alig jelentkeznek, sőt a III. nagyőrlő rágósíkja a többi őrlő síkjával harántirányban ellentétes hajlású is lehet. Leg­többször, valószínűleg normális, I—2 mm.-es ,túlharapásból ki­indulva a kopás úgy emberen, mint az anthropoidokon szinte törvényszerűséggel úgy folyik le, hogy a felső linguális és az alsó

Next

/
Oldalképek
Tartalom