Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-02-01 / 2. szám

76 Vegyi behatásra a mélyre terjedő sérülés ritka, egyrészt mert a nedves nyálkahártya felületén a vegyi ágens szétfolyik és felhígul, másrészt mert az ösztönsEerű védekezés elejét veszi a vegyi ágens huzamosabb behatásának. A sérülés hatására reaktiv lob támadhat, mely fibrines izzadmányképzést okoz. Míg a vegyi sérülések kedvenc előfordulási helye a nyelv hegye, háta, addig művi sérüléseket rendszerint a pofán, a nyelvszélen (3. kép) láthatunk, melyeket többnyire töredező fogak éles szélei okozzák. Ritkábban ok gyanánt szerepelhet szöveti érzés­­telenség, bénulások kapcsán, bizonyos idegrendszerbeli megbetegedések nyomán támadó trismus, amikor még ép fogak is súlyosabb sérüléseket okozhatnak a lágyrészeken. E különböző kiterjedésű, de körülírt folyamatok diagnózisát biztosítja egyrészt a minden kétséget kizáró anamnézis, másrészt a jellegzetes elhelyezkedés. A kiváltó ok ki­küszöbölésén kívül csak enyhén desinficiens öblögetöt rendeljünk. 2. Traumás eredete van az úgynevezett Bednár-féle aphtiáknaJc is. A csecsemők életének első heteiben, hónapjaiban támadó kór­folyamat, Felületes, rizsszemnyi-cseresznyemagnyi nagyságú hám­fosztott, szürkéssárgás lepedőkkel borított területek, melyek szimme­trikusan helyezkednek el a raphe két oldalán, közel a kcmény­­lágyszájpad határán a hamulus pterygoicleusnak megfelelően. A tipusos lokalizáció oka a hamulus pterygoideus felett megfeszülő és igen vékony, érzékeny nyálkahártya. Keletkezését visszavezethetjük csecsemők oktalan szájtisztítása folytán előállott sérülésekre. E száj­tisztítás felfüggesztése után rendszerint maguktól gyógyulnak. 3. Legyengült csecsemők betegsége a soor (stomatitis oidica), de elesett idősebb gyermekeken, sőt felnőtteken is támadhat. A meg­betegedés mindig a száj nyálka hártyán kezdődik, ahol eleinte elszórtan, különösen a nyelv hátán, de az ajkak, pofák és szájpad nyálka­hártyáin is, kicsiny, kerekded, fehéres, felületes foltok támadnak. E képletek jól láthatóan kiemelkednek a környező élénkpiros, hurutos nyálkahártyán, mindinkább szaporodnak, gyorsan növekednek, úgy­hogy csakhamar kisebb-nagyobb szabálytalan kiemelkedő foltokká olvadnak. Súlyosabb esetekben e lepedékes felrakodások a nyálka­hártya tetemes felületeit bevonva (soorgyep), a garat, légcső és bárzsing felé is terjedhetnek. Eleinte e felrakodások lazán tapadnak, elég könnyen elválaszthatók, a hámot se igen szövik át, később azonban részint a felületes szövetek, így a hám erősebb átszövődése, részint a fokozott gyulladásos izgalom okozta fibrinkiválás folytán mind jobban tapadnak. Az érzékeny, fájdalmas nyálkahártya a táplálkozást nyelést gátolja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom