Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-02-01 / 2. szám
66 toztatni, abból nem kerül ki jó, ez fonák dolog. Manzoni 12 soros 9 versszakából, tehát 108 sorából lett ilyenformán 8 soros 11 versszak, azaz 88 sor. Ezért sok mindent ki kellett hagynia a szövegből, viszont egyetmást indokolatlanul betoldania és végeredményül Manzoni fenséges röptű és dantei magaslatokon túl is szárnyaló ódája kezén meglehetősen ellaposodott. Ei fu. Siccome immobile, Dato it mortal sospiro, Stette la spoglia immemore Orba di tanto spiro, Cosi percossa, attonita La terra al nunzio sta ... Volt; s im I romok 1 ban || nyugszik a , martalék; S miként a dermedt test, kilehelve nagy Lelkét I a föld j is | oly al | éltan Hüledez | öeszee | sése | hírén ... „Romokban nyugszik a martalék“, erről szó sincs az eredetiben. Viszont hiányzik a magyarban az eredeti harmadik és negyedik sorának hatalmas képe: „árván maradt, nem tudva többé mily nagy lélek volt lakója.“32 Azzal menthetjük fel a magyar műfordítót, hogy Goethének sem sikerült jobban a fordítás, noha inkább ragaszkodott az alaki hűséghez. Barna Ignácz latin műfordításai. 1. Kvintusz Horácziusz Flakkusz versei (a dalok 5 könyve), jegyzetekkel. Budapest, Tettey Nándor és Társa bizománya. 1875. 2. Decimus Junius Juvenalis satirái, jegyzetekkel. Budapest, Tettey Nándor és Társa bizománya. 1876. 3. Didó királyné. Publius Virgilius Maró Aeneisének IV első könyve, térképpel és jegyzetekkel. Budapest, 1877. Pesti könyvnyomdarészvény-társaság. 4. Aulus Persius Flaccus és Sulpicia satirái. Budapest, 1881. Pesti könyvnyomda-részvény-társaság. 5. Q. Horatius Flaccus satiráinak két könyve, jegyzetekkel. Budapest. Az Athenaeum r.-társulat kiadása. 1884. 6 Q. Horatius Flaccus ódái. Második kiadás. Budapest, Révai Testvérek kiadása. 1886. 7. Publius Vergilius Maró Aeneise, jegyzetekkel. Bevezetéssel ellátta dr. Némethy Géza, Budapest. A Magyar Tudományos Akadémia kiadványa. 1890. 32 L. Eadó Antal (A fordítás művészete) szerint ezt mondja Manzoni: „Csak volt; s meredten, mint a teste, Midőn ütött a gyászos óra, Árván maradt, nem tudva többé, Hogy mily nagy lélek volt lakója: Ügy áll a föld, villámütötten, A hírnek hallatán...”
