Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-02-01 / 2. szám

67

Akadémiai székfoglalója: A rómaiak satirájárói és satira íróikról. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből. Szerkeszti: Gyulai Pál. VI. kötet, III. szám, 1876. Budapest, 1877. A M. Tud. Akadémia könyvkiadó hivatala.

6. Életének mérlege.

Barna Ignácz költőnek indult az életbe és mint költő fejezte azt be, hiszen a műfordító is költő, sőt technikailag a műfordítás jóval nehezebb szellemi munka az eredeti költésnél. Közben volt polgári gyakorlóorvos, katonaorvos a 48-as szabadságharcban, fogorvos, egyetemi magántanár és akadémikus.

A magyar fogorvosi testületben még nem volt példa ilyen szellemi nagyvonalúságra, talán nem is lesz többé.

Megkapta-e Barna Ignácz az Élettől azt, amit várt? Lássuk: természeténél fogva magábavonult, egyedüljáró ember volt. Életének utolsó éveit önkéntes száműzetésben élte le budai házában. Szerettem volna nyomon követni családi életét. Egyéb kútforrások híján kerestem hagyatéki iratait,33 hogy belőlük látnám meg, ki állt közel hozzá, kire hagyományozta ingó és ingatlan vagyonát. Ilyenfajta iratok 32 év alatt elévülnek, akkor kiselejtezik. Ez 1926-ban megtörtént. A hagyaték átadásának jegyzőkönyvét nem selejtezik ki, sajnos, ez meg a proletárdiktatúra alatt elégett. Arra is gondoltam, talán sírkövén akadok valami családi nyomra. 1938 december 8-ikán, a szeplőtlen fogantatás ünnepén felkerestem sírját a Farkasrét-temetőben (43-2-74). Nem találtam a sírkövön mást, mint dombormüvi arcképét, nevét és halálának napját: 1894 november 23. A néma sír mégis beszélt: úgylátszik halottak napján — 5 héttel látogatásom előtt — friss virágokkal, koszorúval, mécsesekkel díszítették. Valaki — de ki? — kegyelettel és szeretettel gondol Barna Ignáczra.

Mint lírai költő nem tudott elismerésre, hírnévre szert tenni. Az Egyetemről duzzogva vonult vissza: tanítói, tudósi becsvágya ott nem talált kielégülésre. Az Akadémiától haragos szívvel fordult el. ö, ki oly sok szellemi kincset adott az Életnek: halhatatlanságot kapott ugyan tőle, de örömöket vajmi keveset.

Egyik szép költeményében (A hütelenhez) ő ezt így fejezi ki: Az ember élte bánat és öröm.

Parányi kéj, temérdek gyötrelem;

Osztályomul a szenvedés jutott,

Érdemlenvé? nem, istenemre, nem! я hogy eltompulion minden érzetem,

Üd vöm felett pálezát tört végzetem.

Neki, az egyedül illetékesnek, el kell hinnünk.

33 Bíróságoknál, hivatalokban Lederer Imre dr. ügyvéd-barátom kutatott utánuk. E helyen köszönöm meg szíves fáradozásait.